Ferenc pápa levelet írt Putyinnak és a G20-csúcs résztvevőinek

A szíriai konfliktus békés megoldását sürgette Ferenc pápa a Vlagyimir Putyin orosz elnöknek címzett levelében, amely egyben a G20-as csoport csütörtökön kezdődő csúcstalálkozójának résztvevőihez is szól.

A pápa arra kérte a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő csoport vezetőit, hogy ne maradjanak tétlenek a szíriai válságban. A szíriai nép már túl régóta éli meg e tragédiát, amely újabb szenvedéseket hozhat a békére vágyó térség számára – fogalmazott a katolikus egyházfő a Vatikán honlapján közölt levelében.

Az egyházfő a világ kormányainak „erkölcsi kötelességét” hangsúlyozva a fegyveres beavatkozás helyett a tárgyalásos megoldást szorgalmazta.

Federico Lombardi szentszéki szóvivő ezzel egy időben alaptalannak nevezte azt a hírt, amely szerint Ferenc pápa telefonon beszélt Bassár el-Aszad szíriai elnökkel.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »