Az ENSZ-jelentés nyilvánosságra hozását sürgeti az EU

A szíriai vegyitámadásról előkészületben lévő ENSZ-jelentés első, nem végleges változatának minél gyorsabb nyilvánosságra hozatalát sürgette csütörtökön a G20-ak szent-pétervári csúcstalálkozója előtt Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

A szíriai vegyitámadásról készült ENSZ szakértői jelentés legalább előzetes változatának minél előbbi közzétételét sürgette csütörtökön az Európai Tanács elnöke. Herman Van Rompuy a G20-ak szent-pétervári csúcstalálkozója előtt a Bizottság elnökével együtt tartott sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy várakozással tekint Ban Ki-mun ENSZ-főtitkár csütörtök délutánra ígért tájékoztatása elé a vegyifegyver augusztus 21-i bevetésének körülményeiről.

Van Rompuy érzékeltette, hogy az EU tagállamai az előzetes jelentés birtokában alakítanák ki közös álláspontjukat a további lépésekről, így arról is, hogy miként viszonyuljanak a légicsapások kérdéséhez. Emlékeztetett rá, hogy a tagállamok közül eddig csak Franciaország jelezte, hogy kész részt venni a légicsapásokban. “A következő órákban fogjuk összehangolni az álláspontjainkat” – mondta.

Az EiT elnöke ugyanakkor leszögezte, hogy a konfliktust nem lehet katonai eszközökkel megoldani, csak a politikának van esélye a sikerre és a genfi tárgyalási folyamatba kellene új életet lehelni.

Van Rompuy a nemzetközi jog kirívó megsértésének, és az emberiség ellen elkövetett bűncselekménynek nevezte az augusztus 21-én Damaszkusz mellett végrehajtott vegyitámadást, amelynek több mint százan estek áldozatul. Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösség nem mehet el szó nélkül a történtek mellett és a felelősök nem úszhatják meg a büntetést.

Az elnök azt is valószínűsítette, hogy Basár al-Asszád rezsimét terheli a felelősség. “Titkosszolgálati jelentések és a legkülönfélébb források a szíriai rezsim érintettségére utalnak. Csak a kormány rendelkezik ilyen szerekkel és a célba juttatásához alkalmas eszközökkel” – mondta a Reuters kérdésére Van Rompuy.

José Manuel Barroso arra mutatott rá, hogy a szíriai konfliktus a modern idők legnagyobb humanitárius tragédiája. Felhívta a figyelmet arra, hogy az EU eddig 1,3 milliárd eurót fordított a humanitárius katasztrófa enyhítésére.

Egyre inkább bizonyos, hogy az esetleges szíriai beavatkozás uralja majd a szent-pétervári csúcsot, amelynek napirendjén a világgazdasági válsággal összefüggő aktuális kérdések szerepelnek. Mind Van Rompuy, mind Barroso azt hangsúlyozta a csúcs előtt, hogy a jelenlegi valutaövezetet nem lehet összehasonlítani az egy évvel ezelőttivel, és az eurózóna fennmaradását immár nem fenyegeti veszély.

Szent-Péterváron a figyelem az euróövezet helyett a feltörekvő országokra irányul, különös tekintettel arra, hogy jónéhány államban megtorpanni látszik a növekedés és jóval a növekedési potenciáljuk alatt teljesítenek. A Bizottság elnöke szerint Európa nem kíván kioktatni senkit. Mindazonáltal arra sürgette a G20 tagjait, hogy hagyjanak fel a protekcionista tendenciákkal, amelyek a válságból való kilábalást veszélyeztetik. Emlékeztetett rá, hogy 2008 óta több mint 700 protekcionista intézkedést vezettek be az EU kereskedelmi partnerei, amelyek eltörlését szorgalmazta.

Barroso óhajként fogalmazta meg a csúcs előtti órákban azt is, hogy 2015-től valamennyi G20 ország között meginduljon az automatikus információcsere az adóelkerülés visszaszorítása érdekében.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek