Cohn-Bendit: A németeknek is be kell avatkozniuk Szíriában

Az Európai Zöldek társelnöke csütörtökön a Spiegellel készített interjúban kijelentette: Németországnak is részt kell vennie a Bassár el-Aszad elleni készülőben lévő nyugati intervencióban. Daniel Cohn-Bendit szerint az Egyesült Államok egyedüli fellépése „végzetes” lehet.

A Westminster vétója után David Cameron kiesett a játszmából, a BT állandó tagok közül már csak az Egyesült Államok és Franciaország támogatja a szíriai intervenciót. Az oroszok és a kínaiak már be sem tennék a lábukat a New York-i ülésterembe, Angela Merkel és Guido Westerwelle külügyminiszter pedig vadul telefonál Moszkva és Peking között, hogy a két blokkoló felet valamilyen módon visszakényszerítse a tárgyalóasztalhoz. Daniel Cohn-Bendit eközben a Spiegelnek adott interjúban markánsabb fellépésre szólítja fel Angela Merkelt.

„Aszad átlépett egy szimbolikus határt. Ezt meg kell büntetni. A Nyugat reakciójának azonban egy politikai stratégiát kell követnie. Egy politikai stratégiát nélkülöző megtorló akció ugyanis hibás lenne”- foglalt állást Cohn-Bendit a szíriai helyzettel kapcsolatban. Arra az újságírói kérdésre, miszerint Németországnak részt kellene vennie az Aszad elleni akcióban, a zöldpárti politikus így válaszolt: „igen, a szövetségi kormánynak együtt kell működnie a többi európai országgal a katonai csapás előkészítésében.”

A zöldpárti politikus ugyanakkor az Egyesült Államok egyedüli akcióját nem tartja járható útnak: „a katonai csapás mellett vagyok, ha a teljes nyugati front támogatja azt. Az amerikai magányos akció politikailag végzetes lenne…” Cohn-Bendit szerint egy leendő fegyverszünet sikeressége szempontjából – amibe Aszad mellett Iránt is bevonná – fontos, hogy a diplomáciai megoldásokat ne vegyük le a napirendről. „Miloseviccsel is csak akkor tudtuk befejezni a vérontást, amikor leültünk vele tárgyalni”. Érdemes megjegyezni, hogy Cohn-Bendit volt anno az első olyan zöld politikus, aki a délszláv háborúba való katonai beavatkozás mellett kampányolt.

Az interjú végén Daniel Cohn-Bendit figyelmeztette a német baloldalt, hogy ne használja fel a szír helyzetet támadási felületként a CDU és Angela Merkel ellen: „óva intek mindenkit attól, hogy olcsó Amerika-ellenességgel szavazatokra vadásszon. Ha a piros-zöldek ezzel sikert érnének el, az egy pirruszi győzelemmel érne fel”.

Molnár Tamás Levente

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »