Antal: Nem Tőkés miatt szégyelljük az útlevelünket

Tőkés László az elmúlt 23 évben nem volt sem miniszterelnök, sem titkosszolgálat vezetője, sem ortodox pátriárka, vagyis egyik sem azok közül, akik Romániát vezették – közölte hétfő délután Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, az RMDSZ helyi elnöke sajtótájékoztatóján megvédte Tőkés Lászlót, azoktól, akik nyilatkozatai miatt el akarják venni kitüntetését és állampolgárságát. A sepsiszentgyörgyi elöljáró leszögezte: szólásszabadság van, tehát Tőkés László azt nyilatkozik, amit akar, másrészt az EP-képviselő nem gyakorolta a hatalmat, tehát nem rajta kell számon kérni azt, hogy az elmúlt esztendőkben három millió román vándorolt ki külföldre.

„Nem miatta szégyelljük a román útlevelünket” – jelentette ki, majd emlékeztetett rá, hogy 1989 decemberében Tőkés László, másokkal együtt megteremtette a lehetőséget, hogy a román elit élhető országot építsen.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »