Az elnökválasztás előszelei (1. rész)

Bár a következő választásokra az Egyesült Államokban még bő három évet kell várnunk, az előválasztási kampányok pedig szintén nem kezdődnek el még legalább egy évig, már most bukkannak fel hírek az elnökjelöltekről. Obama betölti második mandátumát, így a demokrata oldalról mindenképp valaki újnak kell érkeznie.

2008-ban Obama harmadik helyre taszította Hillary Clintont a demokraták előválasztásain, így az első női elnök helyett az első afroamerikai elnököt köszönthették. Most mindenki a volt külügyminiszterre néz, szinte biztosnak gondolva róla azt, hogy indulni fog, ámde Hillaryt nem látni sehol. Helyette viszont sokkal gyakrabban, és sokkal fontosabb helyeken tűnik fel a jelenlegi alelnök, Joe Biden.

A párton belüli elnökjelöltségi harcban kétség kívül Iowa állam pártválasztmánya a legfontosabb. A hetvenes évek eleje óta ez az állam választhatja meg az elnökjelölteket először – és ez hatalmas befolyást ad neki. Az 1976-os választások óta bármelyik jelölt nyerte meg itt a pártja támogatását, végül az egész országos jelöltséget megkapta. Ezért az a politikus, aki a kampányolásának nagy részét Iowában tartja, nem tudja eltitkolni szándékát. Biden épp most jelentette be, hogy Iowába látogat, Clintonnak pedig nyomát sem látni az elsőválasztó államokban.

Biden és a pletykák

A delaware-i szenátor már kétszer (1988-ban és 2008-ban) is sikertelenül pályázott az Államok elnöki székére, de miután 2008-ban kevesebb, mint egy százalékát szerezte meg a szavazatoknak Iowában, Obama alelnökjelöltjének választotta. Ebben a pozíciójában fontos befolyása volt Obama döntéshozói folyamataira: felülvizsgálati szerepet kapott a 2009-es infrastruktúrafejlesztésben, amivel a gazdasági válság első nagy hullámát próbálták megállítani. Jó tárgyalófélnek bizonyult amikor a republikánusokkal kellett egyezkedni: több kétpárti törvényt is az ő beavatkozásával sikerült végigvinnie a kongresszusnak, például a 2010-es, 2011-es és 2012-es költségvetési/adókedvezményi törvényeket, amik segítségével minden évben sikerült rendre elkerülni az aktuális pénzügyi krízist.

Most pedig a New York Times értesülései szerint az alelnök Iowába látogat, Tom Harkin demokrata szenátor évente megrendezésre kerülő grillpartyjára. Ez az esemény már lassan harminc éve mindig magához vonzza a legfontosabb demokratákat, bárhol is induljanak, arról nem is beszélve, hogy valaha támogatást nyert elnökjelölt részt vett, és beszédet mondott itt. Biden ezzel egyértelmű üzenetet küld, hogy nem áll tőle távol az indulás, sőt. Az alelnöki iroda viszont tagadta, hogy bármiféle komoly politikai cél érdekében fogadta volna el a meghívást, csupán egy „régi ígéretnek tesz eleget”.

Bárki bárhogyan próbálja értelmezni ezt a szereplést, az adományozók, az aktivisták, sőt minden egyéb, a fehér házi iroda felé kacsintgató politikus számára egyértelmű az állam és az esemény szerepe is. Ők mind egyértelműen megkapták az üzenetet: Biden igenis szeretne játszani, és ha kell, hajlandó a jelenlegi székénél eggyel magasabbiért küzdeni is.

Clinton és a tények

Hillaryt már a hetvenes években is többször Amerika 100 legbefolyásosabb ügyvédje közé választották. Bill Clinton (akkor még) arkansasi szenátor mellett sikeresen megújította az állam oktatási rendszerét, és csak ezután került be az igazi reflektorfénybe: 1993-tól kezdve First Lady-ként szolgálta az országot. A Whitewater ingatlanügyi botrány, majd később a Lewinsky-botrány is komoly bélyeget nyomott férje karrierjére, de az övé töretlenül haladt tovább. 2000-ben megválasztották New York szenátorának, ahol két mandátumot is kitöltött, majd miután a 2008-as elnökválasztásokon nem sikerült megnyernie pártja támogatását, Obama első beiktatása után külügyminiszterévé tette. Ezzel ő lett az első First Lady aki ilyen aktív politikai szerepet kapott férje elnöksége után is. Szenátorként a 2001-es szeptember 11-ei terrortámadások után aktív támogatója volt az iraki háborúnak, de komoly kritikával illette a Bush-kormányt a háború igazgatásáért.

2008-ban még szinte letagadta a női voltát az elnöki kampánya idején, valószínűleg a tanácsadói marketingszakértelmében bízva, és akkor csak azzal próbálta megnyerni a választókat, hogy ő a legképzettebb, legjobb jelölt. Most viszont egyre jobban magára ölti az éllovas nő szerepét. Bárhol jár, minden beszédében a női mozgalmak befejezetlen voltáról beszél, és arról, hogy éppen itt az ideje, hogy továbbhaladjanak. Még 2008-ban fogalmazta meg a demokrata előválasztások utáni vereségi beszédében: „Nem sikerült áttörnünk a legmagasabb, legkeményebb üvegplafont, de most nagyjából 18 millió repedés került rá, amin keresztül már átjut a fény, és reménykedhetünk abban, hogy legközelebb majd könnyebb lesz elérni a célunkat.” 

Clinton egyelőre nem adott hivatalos nyilatkozatot arról, indul-e a választásokon. Sokan egyértelmű utalásként érzik azt a megjegyzését, amit még Júniusban, Torontóban ejtett meg: „Feltételes módban, persze, nagyon remélem, hogy még az én életemben lesz női elnöke az Egyesült államoknak. Az országunknak ezt a lépést is meg kell tennie”, ezzel persze szemérmesen utalva arra, amit az ő megválasztása is jelentene. Az Emily‘s List csoport, ami minél több nő megválasztásáért törekszik országszerte, már most lakossági fórumokat szervez Iowában (majd később a többi elsőválasztó államban, New Hampshire-ben és Nevadában is), és elindították a Madame President nevű kampányukat.

További pályázók

Bár Biden és Clinton tűnik a két legesélyesebbnek a pozícióra, ez még korántsem jelenti, hogy csak ők lehetnek majd a párt jelöltjei. A policymic összeállított egy tízes listát az általuk legesélyesebbnek gondolt jelöltekről, ahol szerepel például Andrew Cuomo, a Sandy hurrikánnal megbírkózó New York állam-béli kormányzó, a Clinton kormányzat egykori minisztere, Beau Biden, Joe Biden fia, aki amellett, hogy Delaware főállamügyésze, egyértelmű politikai támogatókat tudna összeszedni apja kapcsolatain keresztül, de Elizabeth Warren is, aki sok figyelmet kapott, mikor a tavalyi választásokon Massachusetts szenátora lett, keresztes hadjáratot indított a Wall Street ellen, és létrehozta a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Irodát is.

A tényleges harcra, a hivatalos bejelentésekre természetesen még várni kell, de az évek tapasztalatai alapján belátható, hogy az elnöki verseny pontosan akkor kezdődik, amikor az előző választások eredményét először kimondják, így fontos odafigyelnünk már most az esélyes szenátorokra, az elsőválasztó államokra, hiszen már most színpadra léphet az, aki az ovális iroda bérlője lesz majd 2016 után.

A republikánus esélyesekkel a cikk következő részében foglalkozunk.

Büki Dániel

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »