Szíria: hamarosan lesújt Amerika?

Közeleg a potenciálisan döntő amerikai válasz ideje a szíriai kormány állítólagos atrocitásaival és az egyiptomi hadsereg erőszakos fellépésével kapcsolatban – jelentette ki Barack Obama amerikai elnök a CNN hírtelevíziónak adott, helyi idő szerint péntek reggel sugárzott interjújában.

A The New York Times pénteki közlése szerint az amerikai külügyminisztérium, a Pentagon és a hírszerző szolgálatok vezetői csütörtökön három és fél órán át tanácskoztak a Fehér Házban arról, hogyan reagáljon az Egyesült Államok az állítólagos szíriai vegyifegyver-támadásra – a felvetett lehetőségek sora a szárnyasrakéta-csapásoktól a hosszan tartó légi hadműveletig terjedt -, de nem jutottak dűlőre.

Az elnök igennel felelt a CNN-nek arra a kérdésére, hogy vajon most Washingtonnak „leszűkült időkeret” áll-e rendelkezésére a Szíriával és Egyiptommal kapcsolatos döntésekre.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »