Ponta visszavonná Tőkés állami kitüntetését

„Ellenjegyeztem már állami kitüntetések visszavonását, és arról biztosítom Traian Băsescut, hogy ezt Tőkés László esetében is megteszem” – mondta Victor Ponta. A román miniszterelnök hétfőn arról készül tájékoztatni az államfőt, hogy szívesen ellenjegyezné a Tőkés László állami kitüntetésének visszavonásáról szóló elnöki rendeletet. Erről Victor Ponta vasárnap este beszélt az Antena3 hírtelevízió stúdiójában.

Az európai parlamenti képviselő 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének huszadik évfordulóján kapta meg a legmagasabb román állami kitüntetés, a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért. „Ellenjegyeztem már állami kitüntetések visszavonását, és arról biztosítom Traian Băsescut, hogy ezt Tőkés László esetében is megteszem” – mondta Victor Ponta.

Mint ismert, az elismerés visszavonását a székelyföldi román civil szervezetek kérték az államfőtől a marosfői nyári egyetem pénteki zárónyilatkozatában. „Az nem lehetséges, hogy ezt a magyar szélsőségest, aki minden eszközzel Románia és a románság ellen harcol, Románia Csillagával tüntessék ki, ezért felkérjük az Elnöki Hivatalt, vonja vissza Tőkés Lászlótól az érdemrendet” – olvasható a dokumentumban.

A legfőbb román közjogi méltóságok mindegyike bírálta a múlt héten Tőkést azért, mert a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen azt javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy ezt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

Az őt ért támadásokat és az érdemrend visszavonását célzó követelést Tőkés László a véleménynyilvánítási szabadság megvonásaként értékelte. „Íme, megfogant az uszítás, Romániában diktatórikus viszonyok állnak fenn. Jómagam nem kitüntetésért harcoltam Temesváron. Emberi méltóságomban sértenek meg ezzel a javaslattal” – mondta pénteken a magyar közmédiának nyilatkozva Tőkés László.

Traian Băsescu államfő a marosfői nyári egyetem megnyitóján egy hete azt mondta: aki védhatalom kiterjesztését kéri egy másik államtól Erdély fölé, az nem érdemli meg a román állampolgárságot. Az államfő csütörtökön a II. világháborúban Marosorbón elesett román katonák emlékművénél is szóba hozta, hogy Erdély „diktátum alá helyezésének” ötlete nagyon megrendítette; csalódott egy olyan emberben, akit a román forradalom jelképének tekintett.

Az érdemrend visszavonását elsőként Crin Antonescu szenátusi elnök vetette fel. „Így kellene megbüntetni ennek a román EP-képviselőnek a következetesen románellenes hozzáállását” – mondta Tőkés Lászlóról keddi sajtóértekezletén a Bukarestben kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) liberális társelnöke.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »