A belügyminiszter nem akar kedvezni a honosítottaknak

Hiába várnak több mint három éve a szlovák állampolgársági törvény puhítására a magyarok. Az új törvény állítólag nem engedi majd meg bárkinek, hogy büntetlenül felvegye egy másik ország állampolgárságát.

Hat hónapja érvényes állandó lakhelyre lesz szüksége a jövőben azoknak, akik a szlovák mellé más ország állampolgárságát is fel szeretnék venni. Az ellentörvényként is emlegetett 2010-es állampolgársági törvény módosítása elkészült, jelentette ki Robert Kaliňák. A belügyminiszter azt is elárulta, hogy az új szabályozás majdnem megegyezik azzal a májusban megbukott módosító javaslattal, amelyet Daniel Lipšic és Jana Žitňanská (Nova) független képviselők terjesztettek a parlament elé. „Amit a parlamentben nemrég láttunk, az gyakorlatilag a mi javaslatunkból való” – állítja Kaliňák, hozzátéve, hogy Lipšicék tervezete a belügyminisztériumi anyagnak nagyjából a 20 százalékát teheti ki, utóbbi ugyanis jóval nagyobb. A megbukott javaslat egyébként egy másik megkötést is tartalmazott: a másik állampolgárság felvételekor a kérvényezőnek nem lehet Szlovákiában állandó lakhelye.

A kedvezményes honosításban érdekelt szlovákiai magyaroknak nem jelent majd megoldást az új szabályozás – magyarországi állandó lakhely nélkül ugyanúgy elveszíthetik szlovák állampolgárságukat, mint eddig. Kaliňák arról nem beszélt, milyen eredményre jutott a témában a szlovák és a magyar kormány által jelölt két megbízott jogász. Orbán Viktor magyar kormányfő a június 2-i budapesti közös magyar–szlovák kormányülés után azt mondta: az egyeztetések a témában jól haladnak.

2010 júniusától 2013. augusztus közepéig összesen 540 személy veszítette el szlovák állampolgárságát az ellentörvény miatt. Közülük a legtöbben (260) cseh, német (109), osztrák (74), brit (51) és magyar (36) útlevélre cserélték a szlovákot.

Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »