Jegyzeteket használva vitázott az ausztrál miniszterelnök

Kevin Rudd ausztrál miniszterelnök jól felkészült a vasárnap esti, a szeptemberi szövetségi választásokat megelőző vezetők vitájára: jegyzetekkel érkezett, melyeket aztán a vita közben fel is használt. A mindkét párt által elfogadott szabályok azonban ezt nem tették volna lehetővé, ugyanis a szabályzat szerint csak egy toll és egy papír lehet a pulpituson a vita közben, semmilyen egyéb dokumentum használata nem megengedett.

A miniszterelnök elmondása szerint jóhiszeműen cselekedett, majd viccelődve hozzátette: „korlátozott számú jegyzetet tudsz a tenyeredre írni”. Rudd azt nyilatkozta, hogy nem volt tudomása arról, hogy a feljegyzések használata nem megengedett. „Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy nem lehet nálam jegyzet a vitán, akkor megértem, akkor rendben van” – mondta a miniszterelnök.

Az ellenzék vezetője, Tony Abbott szerint azonban nem az volt a legfőbb probléma, hogy jegyzetek voltak a miniszterelnöknél: sokkal inkább az, hogy azokat a feljegyzéseket nem is lett volna érdemes felolvasnia.

A szövetségi választásokat szeptember 7-én tartják Ausztráliában. A vasárnap esti vita volt az első – és nagy valószínűséggel az egyetlen – olyan összecsapás a választások előtt, ahol a felek szemtől szemben vitatkoztak egymással.

Pintér Melinda

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »