Magyar-román csörte: ez áll a háttérben?

Választási érdekekkel magyarázta Traian Basescu román államfő Magyarország „rendreutasításáról” szóló kijelentését az elnök egykori riválisa, Mircea Geoana volt külügyminiszter, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség.

Traian Basescu egy székelyföldi fórumon hétfőn azt mondta: Magyarország az „instabilitás tűzfészkévé” vált a kisebbségi kérdésben, Románia pedig vezető szerepet fog vállalni „Budapest rendreutasításában”.

A volt külügyminiszter szerint az elnök „kétségbeesett népszerűség-hajhászása” veszélyes ellentétet szíthat, amire semmi szükség 2013-ban, az uniós tag Romániában.

„A legnagyobb veszély az, ha Romániát látják instabilitási tényezőnek Európában” – mondta Geoana.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »