Az RMDSZ támogatja a székelyek nagy menetelését

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által október 27-re meghirdetett székely nagy menetelést – nyilatkozott az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

Kovács Péter elmondta, az utóbbi időszakban több alkalommal is egyeztettek az SZNT-vel és a Magyar Polgári Párttal (MPP) az októberi nagy menetelésről, és az RMDSZ által szeptember második felében szervezendő Hargita megyei tüntetésről, amelynek részleteit ezután kívánják bejelenteni.

„Úgy ítéljük meg, hogy a székelyek nagy menetelése támogatandó esemény, hiszen az a szervezet, amelyik kezdeményezte, nem vesz részt a választásokon, tehát nem lehet kampányeseményként elkönyvelni” – mondta Kovács Péter.

Az MTI kérdésére, hogy részt vesz-e az RMDSZ a mozgósításban is, Kovács Péter kijelentette: „azzal, hogy támogatandónak nyilvánítottuk az eseményt, az ügy mellé álltunk, és ezt az üzenetet fogjuk továbbra is képviselni országos és megyei szinteken”.

Arra a kérdésre, hogy mi változott az RMDSZ-ben március óta, amikor a szövetség nem támogatta a Székely szabadság napját, az SZNT marosvásárhelyi tiltakozó megmozdulását, Kovács Péter megjegyezte, a márciusi rendezvény szervezésében az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is részt vett. „Most előre kell néznünk. Most az a magyar közösség célja, hogy mind a szeptember végi, mind az október eleji székelyföldi tömegmegmozdulásokon erőt tudjunk felmutatni” – jelentette ki az RMDSZ főtitkára.

Izsák Balázs, az SZNT elnöke egy csütörtök esti sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy október 27-én a székelyek „nagy menetelésével” kívánnak nyomatékot adni  az egységes, önálló, autonóm Székelyföld követelésének. A terv szerint a Brassót Bákóval összekötő 11-es országút székelyföldi szakaszán a déli haragszó után 11 településről és egy útkereszteződéstől indulnak el székely zászlós menetoszlopok a szomszédos települések felé, amelyek – egymással szembetalálkozván – 45 kilométeres összefüggő oszlopot alakítanak ki.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »