Nem kapott bizalmat kapott a cseh kormány

Nem szerezte meg a parlamenti alsóház bizalmát a Jirí Rusnok vezette cseh szakértői kormány: a szerda késő este megtartott szavazáson a 200 tagú képviselőházban 93-an támogatták a kormányt, míg 100-an elutasították.

A szavazáson 193 képviselő vett részt, miután két képviselő börtönben van, négyen – két polgári demokrata képviselő, Karolína Peake, a LIDEM elnöke, valamint egy független – a szavazás idejére elhagyták az üléstermet, egy képviselő pedig betegség miatt hiányzott.

Rusnok délelőtt terjesztette a képviselőház elé kormányának programját, és bizalmat kért a testülettől. A miniszterelnök előtt Milos Zeman államfő mondott beszédet, amely megadta a vita alaphangját. Zeman kijelentette: ha a Rusnok-kormány nem kap bizalmat a cseh képviselőháztól, rövid időn belül nem lesz újabb kormányalakítási kísérlet.

Míg délelőtt úgy tűnt, hogy a volt kormánykoalíciónak 101 biztos támogatója van a képviselőházban, az éles és indulatos vita után kora este a koalíció egysége megbomlott. A Polgári Demokratikus Párt (ODS) két képviselője – Tomás Úlehla és Jan Florián – bejelentette: nem fog a kormány ellen szavazni, hanem a szavazáskor elhagyja az üléstermet. Erre reagálva Karolina Peake, a LIDEM elnöke kijelentette: az ODS képviselői ismét a vezetőség ellen fordultak, ezért a szavazáskor ő is elhagyja az üléstermet.

Rusnok a szavazás után bejelentette, hogy csütörtökön vagy pénteken benyújtja lemondását. A miniszterelnök a bizalmi szavazás eredményét „tisztességes vereségnek” minősítette, amely hozzájárul a politikai válság megoldásához és a képviselőház feloszlatásához.

„A szavazás eredménye kedvező a cseh politika számára” – mondta Rusnok újságíróknak a szavazás után. Bár kormánya nem kapott bizalmat, nem jött be a volt koalíció terve sem, hogy a 200 tagú képviselőházban 101 támogatóval a háta mögött magának kérhetné a második kormányalakítási megbízatást – tette hozzá.

Karel Schwarzenberg, a TOP 09 párt elnöke bejelentette, hogy pártja kezdeményezni fogja a cseh képviselőház feloszlatását. Schwarzenberg szerint a bizalmi szavazás megmutatta: bár a Rusnok-kormány nem kapott bizalmat, a volt jobbközép koalíciónak sincs többsége a 200 tagú képviselőházban.

„A szavazás megmutatta, hogy a volt kormánykoalíciónak nincs 101 képviselője az alsóházban. Rendkívüli ülést kezdeményezünk a képviselőház feloszlatására” – mondta Schwarzenberg újságíróknak. A képviselőház feloszlatása feltétele az előre hozott választások kiírásának.

A szociáldemokraták és a kommunisták üdvözölték a TOP 09 álláspontját. „Örömünkre szolgál, hogy végre a TOP 09 is felismerte a reális belpolitikai helyzetet, és csatlakozott a mi igyekezetünkhöz” – mondta újságíróknak Bohuslav Sobotka szociáldemokrata pártelnök.

mti

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »