Megnyílt az út a parlamenti választásokhoz

Üdvözli a csütörtöki cseh sajtó, hogy miután nem kapott bizalmat a szakértői kormány, és megmutatkozott, hogy a volt koalíciónak sincs többsége a képviselőházban, megnyílt az út az előre hozott választás kiírásához. Ugyanakkor a lapok úgy vélik, hogy Milos Zeman államfő hatalmának megerősítésére törekszik.

„Hosszan tartott, de végül mégiscsak győzött a jelenlegi politikai válság, vagy inkább politikai krumplileves, egyetlen lehetséges és helyes megoldása. Új választások lesznek. Nagy valószínűséggel már október végén” – írja a Mladá Fronta Dnes című liberális napilap. 

Az újság szerint a parlamenti döntés öt jó üzenetet hordoz: vége lesz az 1989 utáni legtarkább képviselőháznak, amelyben már számolni sem lehetett, melyik honatya kitől hová ment; az alsóház a döntésével visszaparancsolta Zemant a Hradzsinba; vége az ODS-TOP 09-LIDEM hármas koalíciónak, amelynek a botrányok után nem is volt joga visszatérni a hatalomba; az ODS számára az ellenzéki szerep az egyedüli esély a párt meggyógyulására; a gyors választás megakadályozhatja, hogy erőre kapjanak az újonnan alakult populista pártok.

A Hospodárské Noviny azt állítja, hogy a volt kormánykoalíció dicstelen vége szinte be volt kódolva a 2010-es választási eredményekbe, mert akkor egyes pártok színeiben nyilvánvalóan populista személyek kerültek a parlamentbe és később Petr Necas kormányába. Nem véletlen, hogy a kormány eredeti tagjaiból a véget csak négyen érték meg. „Mindezek ellenére az is tény, hogy a kormánykoalíció saját sírját ásta meg, amikor teljesítette választási ígéretét, hogy nagyobb szabadságot ad a rendőrségnek és az ügyészségnek, s beleegyezett a közvetlen államfőválasztásba” – olvasható a gazdasági lapban. 

A Lidové Noviny úgy látja: Zeman jól számolt, amikor a koalíció bomlasztásakor a leggyengébb láncszemeket vette célba, az ODS ingatag képviselőit és Karolína Peaket, a LIDEM párt elnökét. „A koalíció két opportunista láncszemének várható viselkedését már eddigi politikai tevékenységükből ki lehetett következtetni” – mutat rá a konzervatív újság.

„Milos Zeman csak az erő szaván ért. Tegnap (szerdán) megmutatkozott, hogy azok, akik ellent akarnak állni neki, kisebbségben vannak” – jegyzi meg a Lidové Noviny. A Hospodárské Noviny szerint az utóbbi napok eseményeiből is nyilvánvaló, hogy Zeman nagyobb hatalmat akar saját maga számára. „Most a cseh társadalmon és képviselőiken múlik, szembe tudnak-e helyezkedni Zeman hataloméhségével” – szögezi le a Hospodárské Noviny.

mti

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »