Kétnyelvű választásokat a magyarok által lakott településeken!

A szlovák belügyminisztérium július 15-én tárcaközi egyeztetésre bocsátotta választójogi törvénytervezetét, mely az eddigi hat törvényt hatályon kívül helyezve a jövőben egyetlen törvényben szabályozná a különböző választásokra vonatkozó előírásokat.

A hatályos törvények a kisebbségi nyelvhasználatot érintő előírásokat is tartalmaznak, amelyek a választásra jogosultak számára postázott választási értesítőkre vonatkoznak. Jelenleg ezeket az értesítőket magyarlakta településen teljes egészében kétnyelvűen – tehát szlovákul és magyarul kell kiküldeni.

A törvénytervezet azonban ezt a pozitív gyakorlatot eltörölné. A minisztérium tervezete a magyar nyelv használatát csupán egy pár soros rövid tájékoztatásra korlátozná, amely a szavazás módjáról szólna. Ugyanakkor az erről szóló rendelkezés is olyan pongyolán van megfogalmazva a törvénytervezetben, hogy a vasúti kétnyelvűségre vonatkozó rendelkezésekhez hasonlóan végrehajthatatlanná válik.

Az az MKP a kétnyelvűség megőrzése és erősítése érdekében bekapcsolódik a választójogi törvény tárcaközi egyeztetésbe. Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke leszögezte: „Ezt a nyelvhasználati jogainkat korlátozó módosítást elutasítjuk és kétnyelvű értesítők jelenlegi alakban történő fenntartását kérjük. További módosításokat is javasolunk a törvénytervezetben, amelyek többsége a kisebbségi nyelvhasználat erősítését szolgálja, a választásokhoz kapcsolódóan minden olyan esetben, amikor a magyar anyanyelvű választók tájékoztatása anyanyelvükön különösebb nehézségek nélkül megoldható, következetesen a magyar nyelv párhuzamos használatát javasoljuk.  Javaslataink összhangban állnak a nemzetközi szervezetek ajánlásaival és kiegészítik a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó eddigi rendelkezéseket. Konkrétan javasoljuk, hogy a magyarlakta településeken:

–    a választások előtt a választók tájékoztatására szolgáló információkat  a községek hivatali hirdetőtábláján magyar nyelven is közzétegyék,-    a választóhelyiségeket magyar nyelven is megjelöljék, valamint a választóhelyiségben a választóknak szóló információkat magyarul is kihelyezzék,-    a parlamenti és az európai parlamenti választások előtt a háztartásokba kiküldött jelöltlisták tartalmazzanak alapvető információkat magyar nyelven is-    a választói igazolványt kétnyelvűen adják ki a jogosultak kérelmére-    a parlamenti és az európai parlamenti választások során a párt szavazólapjai kétnyelvűek lehessenek, ha ezt a párt igényli-    a köztársasági elnöki, a megyei és az önkormányzati választásokon és népszavazásokon kétnyelvű szavazólapok legyenek-    szükség esetén a szavazásnál bárki segíthessen a szavazónak, ne csak olyan, aki szavazásra jogosult” – mondta az MKP elnöke

Az MKP kezdeményezését az OKS is támogatja, Ondrej Dostál, a párt elnöke tagja a kezdeményező bizottságnak. Az MKP hasonlóképpen az OKS választási kampányokról szóló törvénnyel kapcsolatos kezdeményezését támogatja. A két párt tehát folytatja az együttműködését ezen a területen is.

A jogalkotási szabályok szerint, a tárcaközi egyeztetés keretében bárki tehet javaslatokat, s amennyiben ezeket legalább ötszáz polgár megtámogatja, a minisztériumnak kötelező a javaslatokkal foglalkozni.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »