Fico az áfa csapdájában

Az átmeneti áfaemelés olyan lehet, mint egykor a szovjet csapatok ideiglenes jelenléte. Robert Fico azt mondta, az adó 19%-ra való csökkentésével még várni kell, szombaton már visszakozott. A kormányhivatal nyilatkozatában ugyanakkor hagyott kiskapukat. A pozsonyi Új Szó összefoglalója.

„A Radičová-kormány alatt elfogadott intézkedéseknek még várniuk kell egy kicsit” – nyilatkozta a miniszterelnök két napja a Pravdának arra a kérdésre, hogy 19%-ra csökken-e a közeljövőben az áfa. Szombaton, miután a Sme rámutatott az adócsökkentés lehetséges elmaradására, a kormányhivatal korrigált.

Az áfát a konszolidáció jegyében 2011-től 20%-ra emelte a Radičová-kormány, ám a törvény szerint, ha 3% alá esik az államháztartási hiány, automatikusan 19%-ra csökken az áfa. Ez volt akkor a koalíciós SaS feltétele. A deficitet idén 2,94%-osra tervezik, ha ezt a kormánynak sikerül tartania, akkor legkésőbb 2015 januárjától csökkennie kellene az áfának. Azért csak 2015-től, mert a költségvetés idei hitelesített sarokszámai csak a jövő év első negyedében lesznek ismertek.

Fico szombaton sajtónyilatkozatban állította, a Radičová-féle törvényt betartják. „A kormányfő sosem beszélt törvénymódosításról. Ha tehát idén a GDP 3%-a alá csökken a hiány, csökken az áfa adókulcsa is” – írta a kormányhivatal. Az Új Szó  kérdésére, hogy Fico garantálja-e, hogy jövőre sem változtat a törvényen, a hivatal sajtóosztálya csak annyit válaszolt: „úgy véljük, elég pontosan és érthetően fogalmaztunk”. A miniszterelnök tehát nem zárta ki, hogy a jövőben – akár már 2014-ben – esetleg megváltoztatnák a törvényt, a 20%-os szinten betonozva be az áfát. Az áfa csökkenése esetén elvileg minden termék és szolgáltatás ára csökkenhetne egy kicsit.

Fico a Pravdának adott kijelentése egyébként úgy is értelmezhető, hogy idén nem sikerül a Brüsszel által is megkövetelt 3%-os szint alá nyomni a hiányt. Ebben az esetben legkorábban 2016-ban csökkenhetne 19%-ra az áfa. Elemzők egy ideje már azon spekulálnak, a kormány betartja-e az idei hiánycélt. Már most százmilliók hiányoznak hozzá, egyelőre nem látni, a kabinet min szeretne spórolni. Politikai elemzők szerint most Brüsszelnél is ki lehetne lobbizni a kivételt a 3%-os deficitcélra. Ez azért is jönne jól Ficóéknak, mivel így nem kellene népszerűtlen törvénymódosítással életben tartani a 20%-os áfát. Az adónem 1 százalékpontos csökkentése ugyanis tetemes, 180 millió eurós kiesést jelent az államkasszának, vagyis 2015-ben ennyivel többet kellene más módon megspórolnia a kabinetnek.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »