Több száz iraki rabot szabadított ki az al-Káida

Az al- Káida felelősséget vállalt azért a terrorcselekményért, amelynek köszönhetően több mint 500 társukat szabadították ki Bagdadhoz közel fekvő Abu Gharib és Tádzsi börtönökből. A támadásokat hónapok óta tervezték, így a precízen összehangolt csapásnak több mint 50 halálos áldozata volt. A halottak közül 26 iraki katona került elő, akiket lőfegyverekkel és öngyilkos merénylők bombáival öltek meg. A történeket követően a védelmi minisztérium közleményt adott ki, amelyben közölték, hogy a minisztérium felsőbb vezetői értesítették az üggyel kapcsolatban Núri al-Máliki miniszterelnököt.

Az igazságügyi minisztérium közleményében 260 szökött fogolyról számolt be, mivel az 500 kiszabadult fogvatartott egy részét hamar kézrekerítették. Az Aljazeera tudósításában arról olvashatunk, hogy az akció sikerességéhez nagyban hozzájárult az is, hogy egyes híresztelések szerint a börtönőrök egy része előre tudott a tervezett támadásról és segítséget nyújtott a terrorszervezetnek. A kiszabadult elítéltek között szerepel az a néhány ember, aki magas pozíciót tölt be az al-Káidán belül, így az ő előkerítésük elsőbbséget élvez.

Az eseményhez kapcsolódik az a tegnapi összecsapás, amely már távolabb, az északi Moszul városában történt. Ebben a tűzharcban kilenc iraki rendőr vesztette életét és kettő megsebesült. Az eset összefüggésben lehet a korábban kiszabadított rabokkal, mert pár nap alatt elérhették a határhoz közelebb lévő várost. Moszul, a BBC helyi kapcsolattartója szerint az Irakban jelenlévő szunnita kisebbség fővárosává kezdi kinőni magát. Az elmúlt évben számos ilyen eset történ Irakban, amelyek azt mutatják, hogy az ország egyre súlyosabb helyzetbe kerülhet. A Reuters információi szerint, a hét elején kiszabadult rabok közül sokan tartanak a szír polgárháborúba, hogy csatlakozzanak a szunnita lázadókhoz.

Zsebe Zsolt

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »