A váradiak nem akarnak Kolozsvár fennhatósága alá kerülni

Cornel Popa, Bihar megyei tanácselnök bírálta a régiósítási tervet, és kijelentette, a Bihar megyeiek egy Nagyvárad központú régióba akarnak tartozni.

A Mediafax hírügynökség szerint Popa megkérdőjelezte egy felmérés eredményét, amelyet Liviu Dragnea, a régiósításért felelős miniszterelnök-helyettes ismertetett a múlt héten. E szerint a jelenlegi északnyugati gazdasági fejlesztési régió lakóinak 63 százaléka Kolozsvárt akarja az új közigazgatási régió központjának. Ebbe a fejlesztési régióba tartozik Bihar és Kolozs megye is.

Popa szerint azonban a felmérés „koholmány”, és a Bihar megyeiek azt szeretnék, hogy Nagyvárad legyen a tervezett közigazgatási régió centruma.

„Engedjék meg, hogy megkérdőjelezzem ennek a felmérésnek a hitelességét, mert az én személyes tapasztalatom az, hogy a bihariak egy százaléka sem akar olyan közigazgatási régióhoz tartozni, amelynek Kolozsvár a központja. Nagyvárad a történelem során soha nem volt része olyan térségnek, amelyben ne lett volna régióközpont. Azért ismétlem ezt, hogy a Kárpátokon túl is hallják” – mondta a megyei önkormányzat elnöke.

Emlékeztetett, korábban javasolta, hogy Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyék alkossanak egy közös közigazgatási régiót, és annak központja legyen Nagyvárad. Popa szerint ez a javaslata kedvező fogadtatásra talált az érintettek körében.

A bukaresti kormány új közigazgatási régiókat akar létrehozni, amelyek határai nagyjából megegyeznének a jelenlegi gazdasági fejlesztési régiók határaival. Ezt a tervet valamennyi magyar politikai szervezet ellenzi.

Kitekintő / Maszol.ro / mti.hu

Friss hírek