Kétszeresére gyorsult a brit gazdasági növekedés

Az első negyedévi ütem kétszeresére gyorsult a brit gazdaság növekedési üteme az idei második három hónapban, ám még így is messze jár a pénzügyi válság előtti csúcstól – közölte csütörtökön a brit statisztikai hivatal (ONS).

A részleges adatokból számított előzetes becslés alapján a brit hazai össztermék (GDP) 0,6 százalékkal emelkedett negyedéves összevetésben a második negyedévben. Az első negyedévi növekedési ütem 0,3 százalék volt.

A statisztikai hivatal csütörtökön ismertetett becslése szerint a brit GDP-érték a pénzügyi válság előtt mért legutóbbi csúcs és a 2009 közepén elért mélypont között 7,2 százalékot zuhant, és jóllehet az idei második negyedévi növekedési adatok alapján a brit gazdaság ennek a visszaesésnek valamivel több mint a felét már behozta, teljesítménye még mindig 3,3 százalékkal elmarad a korábbi csúcsértéktől.

Ezen az átlagon belül különösen a feldolgozószektor leszakadása kirívó: a brit gyáripar kibocsátási értéke a második negyedévben még 10,2 százalékkal volt alacsonyabb a recesszió előtt mért legmagasabb szintnél.

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »