Korlátoznák a külföldiek földvásárlását Szlovákiában

A szlovák agrártárca a magyar minta alapján kívánja korlátozni a külföldiek termőföldvásárlását, amelynek meghosszabbított moratóriuma jövőre jár le – írta a pozsonyi Sme szerdán.

Szlovákiában a külföldi magánszemélyekkel szemben foganatosított, egy alkalommal már meghosszabbított földvásárlási moratórium, több közép-kelet európai uniós tagországhoz hasonlóan 2014 februárjában jár le. Bár a közelgő időponttal összefüggésben Ľubomír Jahnátek, a szlovák agrártárca vezetője már korábban kilátásba helyezte: „minden eszközt” hajlandó felhasználni ahhoz, hogy hazai kézben tartsa a termőföldet, konkrét lépés ezzel kapcsolatban eddig nem született.

A Sme szerdai számában azt írta: kiderült, milyenek a szlovák szaktárca ezzel kapcsolatos elképzelései. A lap szerint a szlovák agrártárca „nem eredeti” ötletet kíván megvalósítani, hanem egy olyan módszert követ, amelyet Orbán Viktor már megvalósított. Ennek alapján arra lehet számítani, hogy Szlovákiában is szakképesítés, valós gazdálkodás vagy más hasonló feltételekhez kötik majd a földvásárlás engedélyezését.

A szlovák lap úgy véli: a szaktárca vezetője „a spekulatív földvásárlás elleni harc álcája mögé rejti” terveit, mert a külföldiek termőföldvásárlását lehetővé tevő, az unióval kötött megállapodást már nem lehet semmissé tenni.

Helyi megfigyelők szerint a külföldiek földvásárlását korlátozó törvénymódosítás a felvidéki gazdák részéről várhatóan pozitív fogadtatásra találna, ugyanakkor az csupán akkor érné el célját, ha széleskörű változtatásokat eszközölne és nem csupán a magánszemélyekre vonatkozna. Ez utóbbit az indokolja, hogy a szlovák szabályozás jogi személyek esetében nem számol megkötésekkel, így a korlátozások könnyen kijátszhatóak, ha egy külföldi magánszemély vállalkozást hoz létre Szlovákiában és annak segítségével vásárol földet.

A korlátozó jogszabálynak csak akkor lenne értelme, ha annak megkötései a jogi személyekre is vonatkoznának és hasonlóan szigorú feltételeket vezetne be, mint Magyarországon – mondta a téma kapcsán az MTI-nek Farkas Iván, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) gazdasági ügyekért felelős alelnöke.

Becslések szerint jelenleg a Szlovákiában található termőföld mintegy 15 százaléka van külföldi kézben. Ez ugyanakkor nem ad pontos képet, ugyanis aktuális statisztikai adatok szerint a mezőgazdasági földterület mintegy 80 százaléka van jogi személyek tulajdonában, ezek esetében pedig nehezen kimutatható a külföldi tulajdonosok részaránya.

A Felvidéken a szántóföld hektáronkénti piaci ára jelenleg 600 és 4000 euró között mozog. Az árak a Csallóközben a legmagasabbak, itt ezerötszáz és négyezer euró közötti összegért vásárolható egy hektár szántóföld.

Kitekintő / mti.hu / Hírek.sk

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »