Pfundtner Edit lehet az új kisebbségi kormánybiztos?

Újabb jelölt neve merült fel a kisebbségi kormánybiztos júniusban megüresedett posztjára Szlovákiában. A Híd korábbi parlamenti képviselője, Pfundtner Edit lehet a befutó, ám lapértesülések szerint ő még nem döntött a kérdésben.

Az Új Szó információja szerint a Smer magyar nemzetiségű biztost keres a posztra, és Pfundtnert megfelelő jelöltnek tartja, és gyakorlatilag csak az ő beleegyezésére várnak. Pfundtner a lapnak azt állította, nem kapott konkrét megkeresést, a kormányhivatal pedig nem kívánta kommentálni az értesülést.

A jogász végzettségű Pfundtner a Magyar Koalíció Pártjában kezdte politikai pályafutását, 2003-ban, különféle országos választások során kétszer is a Központi Választási Bizottság elnöke volt a párt színeiben. A párton belül az Országos Tanácsi tagságig vitte, a 2009-ben bekövetkezett pártszakadáskor belépett a Hídba, melynek alelnöke, majd 2010-ben parlamenti képviselője lett. A parlamentben nem foglalkozott kisebbségi ügyekkel, az alkotmányjogi bizottság alelnöke volt.

2012-ben már nem került be a parlamentbe, néhány hónappal a választásokat követően kilépett a pártból. Az Új Szó szerint Pfundtner már 2012-ben is megpályázta a kisebbségi kormánybiztos posztját, ám azt végül A. Nagy László kapta meg.

A. Nagy László júniusban mondott le a kisebbségi kormánybiztosi posztról azt követően, hogy a parlament nem szavazta meg a Híd vasúti kétnyelvűségre vinatkozó törvényjavaslatát.

Korábban Michal Kaliňák, az oktatási minisztérium ruszin szóvivőjének neve merült fel lehetséges jelöltként.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »