Halálos összecsapás Bangladesben

Legalább ketten meghaltak és többen megsérültek egy tüntetők és a rendőrség közötti összecsapásban Bangladesben – számol be a BBC. A rendőrség szerint botokkal, macsétákkal és házi készítésű robbanóeszközökkel támadtak rájuk a tüntetők. Több rendőr is a sérültek között van, a rendőrség elismerte, hogy visszalőttek.

Az eset két nappal azután történt, hogy háborús bűnök miatt elítéltek egy iszlamista pártvezetőt, Ghulam Azamot. A Jamaat-e-Islami párt volt vezetőjét az 1971-es, Pakisztánnal szemben vívott függetlenségi háborúban elkövetett emberiesség elleni bűncselekményekben, összeesküvésben, lázításban, tervezésben és bűnpártolásban találták bűnösnek. Azam és védője tagadta és alaptalannak nevezte a vádakat, melyek támogatói szerint politikailag motiváltak. Közel 91 éves korára való tekintettel nem kapott halálbüntetést, 90 év börtönre ítélték. Az iszlamista párt az ítélet után hétfőn általános sztrájkot hirdetetett, de a kormány támogatói is az utcákra vonultak, halálbüntetést követelve.

Nem ő az egyetlen, akit a közelmúltban háborús bűnökkel ítéltek el. A Nemzetközi Bűnök Törvényszékét (International Crimes Tribunal) 2010-ben állította fel a bangladesi kormány az 1971-es függetlenedési háborúban elkövetett bűnök, illetve a pakisztáni oldallal való kollaborációk kivizsgálásáért. Ghulam Azam, aki 1969 és 2000 között vezette a pártot, de ma is az iszlamisták spirituális vezetője, párttársai szerint is mélyen ellenezte a függetlenséget a muszlim közösség megosztása miatt. Rajta kívül eddig négy korábbi pártvezetőt találtak bűnösnek, de az Aljazeera információ szerint további nyolc ügy van folyamatban. Az ítéletekkel kapcsolatos különböző összecsapásokban január óta több mint százan haltak meg. Nemzetközi jogvédők szerint a bíróság nem felel meg a nemzetközi sztenderdeknek.

Gál András

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »