Manning vádjainak ejtését támogatja az Amnesty International

Az Amnesty International jogvédő szervezet sürgeti az Egyesült Államok kormányát, hogy ejtse a Manning elleni legsúlyosabb vádakat – számol be a Huffington Post. A volt közlegény a WikiLeaks szervezetnek adott át hatalmas mennyiségű, a Védelmi Minisztérium és a Külügyminisztérium által titkosított dokumentumot. A szivárogtatásról és a tárgyalás eddigi eredményeiről bővebben itt olvashat.

A londoni székhelyű emberi jogvédő szervezet sajtóközleménye szerint az ügyészek a hadbírósági tárgyalás során nem tudták bizonyítani, hogy Manning tettével segítette volna az Egyesült Államok ellenségeit. A vád érvényességéhez szükséges lenne bizonyítékot felmutatni arról, hogy Manning szántszándékkal adta át a WikiLeaks számára az anyagokat abból a célból, hogy a szervezet weboldalán ellenséges személyek elérhessék azokat. Widney Brown, az Amnesty vezető nemzetközi jogi igazgatója szerint semmi nem utal arra, hogy a közlegény szimpatizált volna az Al-Kaidával vagy egyéb terrorista csoportokkal, illetve valamely más állam kormányzatával állt volna kapcsolatban, vagy hogy a nyilvánosságra hozott dokumentumokért anyagi ellenszolgáltatásban részesült volna.

Az ellenség segítése a huszonegy vitatott vádpont közül a legsúlyosabb, akár életfogytig tartó börtönbüntetést is vonhat maga után. Az Amnesty álláspontja szerint több másik, nem bizonyított vádat is ejtenie kéne az ügyészségnek. A védelem Manning hét, többek közt az ellenség segítésének vádpontja alóli felmentését kéri a bíróságtól szükséges bizonyítékok hiányában. A bíró hétfőn hallgatja meg a védelem és a vád érveit a Baltimore melletti Fort Meade-ben.

Balázs Bálint

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »