Tömegoszlatás: több sérült a Dalai Láma születésnapján

Legkevesebb hat tibeti megsebesült a kínai fegyveres rendőrség tömegoszlatása közben a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány Kance prefektúrája területén – közölték emigráns tibeti források, amelyek szerint a rendfenntartók fegyvert használtak és könnygázt is bevetettek.

Az eset még szombaton történt, amikor körülbelül 500 tibeti készült arra, hogy megünnepelje vallási vezetőjük, az 1959 óta önkéntes száműzetésben Indiában élő dalai láma 78. születésnapját.

Az eseményre az amerikai International Campaign for Tibet szervezet értesülése szerint több teherautónyi rendfenntartót vezényeltek, és az összetűzés során két szerzetes lőtt fejsérülést szenvedett, és néhányan mások is megsebesültek.

A térségi közigazgatási központban a Reuters brit hírügynökség telefonos érdeklődésére azt közölték, hogy nem tudnak a történtekről.

Peking következetesen hangoztatott álláspontja, hogy a dalai lámának el kell fogadnia a központi kormány fennhatóságát Tibet felett, továbbá a szocializmus építésének útját és a regionális autonómiát. Ezt szabják a dalai lámával vagy személyes képviselőivel folytatandó tárgyalások, illetve esetleges visszatérésének feltételéül.

A központi vezetés nem bízik a Nobel-békedíjas dalai lámában, meggyőződése, hogy az időnként és szórványosan jelentkező zavargások, továbbá az önégetések mögött ő és környezete húzódik meg, és célja Tibet Kínától történő elszakítása. Már többször kijelentették, azokat, akik erőszakhoz nyúlnak, bárminemű függetlenedés céljából fellázadnak, azokat terroristáknak fogják tartani és keményen fellépnek ellenük.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Családi luxuspihenés gyerekekkel: ahol a gyermeki kíváncsiság és az ötcsillagos nyugalom találkozik (x)

A családi pihenés valódi luxusa nem abban rejlik, hogy minden pillanat tökéletesen megtervezett. Sokkal inkább abban, amikor a család minden tagja megtalálja a saját örömét: a gyerekek a felfedezés szabadságát, a szülők a megérdemelt lelassulást, a közös pillanatok pedig azt a ritka minőséget, amelyre a hétköznapok sűrűségében olyan kevés tér jut.

Read More »