Befalazva találták meg a 28 éve eltűnt nőt

Horrorisztikus felfedezésre bukkant egy a New York államban található Poughkeepsie településén dolgozó alvállalkozó, mikor egy elhagyatott ház falaiban egy nő maradványaira lelt – számol be a CNN.

A helyszínre kiérkező orvosszakértők eltávolították a csontvázat, majd a fogászati leletei alapján a 28 éve eltűnt Joann Nichols-ként azonosították. Nichols eltűnését férje 1985. december 21-én jelentette a rendőrségnek, miután felesége nem jelent meg a megbeszélt időpontban a fodrásznál. Az eltűnt asszonyt a hatóságok nem találták, ügyét azóta sem zárták le.

Az 55 éves korában nyoma veszett tanárnő maradványaira a ház egy álfalában találtak rá a bontási folyamatok közben. A testére egy műanyag hordóban, több zsákba becsomagolva leltek, ezért a hulla szaga sem kelthetett gyanút a szomszédokban. Ezen kívül, az összekötözött kezű nőnek az orvosi jelentés szerint koponyájának jobb oldala hiányzott. A nyomozás elsődleges gyanúsítottja a 82 éves korában elhunyt férj, James Nichols áll, aki neje eltűnésétől fogva házukban élt haláláig.

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »