A. Nagy ma távozik, a Smer már tisztogat

Ma van a két hete lemondott kisebbségi kormánybiztos, A. Nagy László utolsó munkanapja, a kormányhivatal vezetése viszont máris elkezdte a személycseréket. Tegnap leváltották a kormánybiztos hivatalának osztályvezetőit: Bukovszky Lászlót, Danica Brendzovát és Dagmar Čerťanskát, ma pedig Hégli Dusánnak, az Ifjú Szívek igazgatójának mondtak fel.

Igor Federič (a kormányhivatal vezérigazgatója) utóbbi döntése azért is meglepő, mert az Ifjú Szívek táncszínházban év eleje óta alapos ellenőrzést és könyvvizsgálatot végzett a kormányhivatal, májusban pedig, mivel mindent rendben találtak, megerősítették Héglit az igazgatói poszton.

A táncszínház egyébként májusban mutatta be Hontalanítás című műsorát, amely a kitelepítések témáját dolgozta fel.

Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »