Santos a szabályok betartását kéri a FARC-tól

Juan Manuel Santos, kolumbiai elnök felszólította a FARC-ot, hogy tisztességesen járjanak el a kormánnyal folytatott béketárgyalások során és ne támasszanak teljesíthetetlen igényeket.

Juan Manuel Santos, kolumbiai elnök felszólította az ország legnagyobb lázadó csoportját, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőket (FARC), hogy tisztességesen járjanak el a kormánnyal folytatott béketárgyalások során. Santos arra is figyelmeztetett, hogy a gerillacsoport tartsa magát az elfogadott ügyrendhez és ne támasszon teljesíthetetlen igényeket.

A FARC-kal folytatott béketárgyalás hat hónappal ezelőtt vette kezdetét, kubai közvetítéssel. A feleknek öt témában, így a vidékfejlesztés és az agrárpolitika, a FARC integrálása a kolumbiai politikai életbe, az ellenségeskedés megszüntetése, a kábítószer-kereskedelem és egy igazságtételi bizottság esetleges felállításának ügyében kell egyezségre jutniuk, ám mindezidáig csupán az első pontban került sor a megállapodás aláírására.

A vezető ezt követően beszámolt a Montes de Maríában szerveződött békemenetről, amelyen több mint tízezer ember vett részt. A helyszín egyébként a konfliktus által leginkább érintett területek egyike.

Czifra Dóra

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »