Tőkés Erdélyt mutatja be az EP-ben

Az Európai Parlament Antall Józsefről elnevezett épületében mutatja be egy szerdán megnyíló kiállításon Erdély hagyományos tájegységeit Tőkés László európai parlamenti képviselő.

Az EP-képviselő hétfői közleménye szerint a tárlat huszonkét gazdagon illusztrált mozgóplakáton mutatja be Erdély hagyományos történelmi tájegységeit, jellegzetes településeit. A szemléltető anyagot úgy állították össze, hogy a régióval ismerkedő idegen is hiteles képet alkothasson magának Erdélyről, ezen belül az erdélyi magyar kultúra és hagyományok gazdagságáról.   A tárlat megnyitóján egyforma hangsúllyal képviselteti magát Székelyföld, Belső-Erdély és a Partium. Mindhárom erdélyi régióból kézművesek és hagyományőrzők mutatják be a vidékükre jellemző hagyományos mesterségeket. Az érdeklődők ugyanakkor az erdélyi gasztronómia jellegzetes ételeit és italait is megízlelhetik. A muzsikáról és a táncról a kalotaszegi hagyományőrzők gondoskodnak.   A kiállítás megnyitóján egy tájékoztató füzetet is bemutatnak, amelyet a Bálványosi Intézet adott ki Európa tündérkertje: Erdély címmel. Az Erdély rövid történetét, tájegységeinek és néphagyományainak sokszínűségét, kulturális és turisztikai értékeit bemutató füzetet is a régióval ismerkedni vágyók számára szerkesztették.   „A nagyvilág számára Erdély valami ködös, misztikus hely, zordon hegyekkel, ahol Drakula gróf szívta hajdanán áldozatai vérét. Nos, ebből a hegyek tényleg igazak. Még a misztikum is igaz lehet, hogyha úgy értjük, hogy Erdély a hétköznapi, a természeti és a spirituális csodák földje – a 20. század egyik legjelentősebb magyar írója, Móricz Zsigmond nem véletlenül nevezte Tündérkertnek…” – idézte a közlemény a füzet Tőkés László által írt előszavát.

Kitekintő / manna.ro / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »