Fapados költségvetése lesz a szlovák uniós elnökségnek

Szlovákia jóval kevesebbet akar költeni az uniós elnökségekkel kapcsolatosan, mint korábban Csehország vagy Lengyelország. Nem nyitják ki a régiók előtt az elnökségi programokat, feleannyi pénzből gazdálkodhatnak.

A cseh és lengyel uniós elnökség idején is megszokottnak bizonyult, hogy az egyes rendezvényeket az ország különböző régióiban rendezték, így hívták fel a figyelmet az ország kultúrájára és természeti kincseire. Szlovákiában nem várhatóak hasonló akciók, Pozsonyban kerül megrendezésre minden kapcsolódó akció – derül ki abból a logisztikai tervből, melyet a külügyi tárca bocsájtott közszemlére.

Míg a régió más tagországai nagyjából százmillió eurót szántak az elnökségre, Miroslav Lajčák külügyminiszter szerint 50-80 millió euróba kerülnek majd a költségek Szlovákia esetében. A spórolás az oka annak is, hogy a fővárosba összpontosítják a rendezvényeket.

A feszített költségvetés miatt elsősorban állami tulajdonban álló ingatlanokban kerül sor az uniós elnökségi rendezvényekre, Pozsony további előnye, hogy közel van a bécsi repülőtérhez. Helyszínként a Szlovák Filharmónia épülete, a pozsonyi vár, a történelmi parlamenti épület, a Szlovák Nemzeti Színház, illetve felújítása után az oroszvári kastély jöhet számításba.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »