Kivizsgálás folyik az újabb magyarzászló-égetés tettesei ellen

Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára a Kolozs Megyei Törvényszék mellett működő ügyészségen tett nyilatkozatot a zászlóégetési ügy kivizsgálása részeként.

„Mint ismeretes: március 18-án, egy kolozsvári labdarúgó mérkőzésen, a vendég klub szurkolói elégettek egy magyar zászlót és ezzel a büntető törvénykönyv 317. cikkelye alapján nemzetiségi diszkriminációra uszítottak, amelyet a törvény 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel, vagy pénzbírsággal sújt”- emlékeztetett Kovács Péter, majd ügyészségi nyilatkozatából idézett, amely szerint: „a zászlóégetés morálisan sértette a romániai magyar közösséget, hiszen ez a piros, fehér, zöld szimbólum nem csak Magyarország, hanem a romániai magyarok nemzeti szimbóluma is.”

„Az RMDSZ nem igényel anyagi kártérítést az eljárás során, hanem a tettesek mihamarabbi felelősségre vonását kéri”- áll a főtitkár nyilatkozatában.

Az ügyészi tájékoztatás szerint sikerült beazonosítani a két tettest, akik ellen folyik a bűnügyi kivizsgálás, amit a Mikó Imre Kisebbségi Jogvédelmi Szolgálat indított el egy bejelentést követően.

Kitekintő / erdely.ma

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »