Az EU mozgolódik az amerikai „adatgate” miatt

A pénteki EU-amerikai miniszteri találkozón is téma lesz a sajtóban igen hamar csak “adatgate”-ként emlegetett amerikai megfigyelési botrány, amely sokak szerint negatív hatással lehet az EU-amerikai adatvédelmi egyezményre, de még a csak most formálódó EU-amerikai szabadkereskedelmi tárgyalásra is.

A múlt hét második felében kipattant általános adatgyűjtési botrány, amely egyes állítások szerint lényegében valamennyi nagyobb internetes szolgáltatót – rajtuk keresztül pedig az Amerikán kívül élő internet-felhasználók többségét – érinti, soron kívüli meghallgatást eredményezett az EP keddi strasbourgi plenáris ülésén is.

A relatíve csak kis számban résztvevő EP-képviselők elsősorban az európai állampolgárok lehetséges érintettségét firtatták Tonio Borg fogyasztóvédelmi biztostól, valamint biztosítékokat próbáltak kicsikarni az ügy minden lehetséges részletének tisztázására. Borg erre egyébként, nem kis feltűnést keltve, maga is partner volt, midőn válaszában ő sem zárta ki, hogy személyiségi jogok sérülhetnek az ügyben, és óvott attól, hogy az amerikai-európai speciális viszonyt törvénysértések álcázására használják.

A parlamenti vitából kitűnt, hogy a képviselőket alapvetően két dolog aggasztja. Az egyik maga a tény, hogy az amerikai PRISM-program keretében európai állampolgárok személyiségi jogai sérülhetnek, amennyiben beigazolódik, hogy az eddig kiszivárgott értesüléseknek megfelelően az amerikai hatóságok külön engedély nélkül tömeges adatgyűjtést és megfigyelést folytatnak valamennyi nagyobb internetszolgáltató teljes ügyfélkörében. Egy további, ezzel együtt emlegetett érzékeny probléma ugyanakkor az is – maga Borg is utalt erre strasbourgi válaszaiban -, hogy míg az európai adatvédelmi törvény mindenkit (európai és harmadik országbeli polgárt) egyaránt véd, addig a jogszabály amerikai megfelelője csupán amerikai állampolgárokra vonatkozik.

A gyakran indulatos beszólásokkal is fűszerezett keddi vitában a többség igazoltnak látta a Parlament korábbi ódzkodását, amivel a testület a légiutasok adatainak kiadását kezelik, (néhány héttel ezelőtt a testület meg is fúrta az unión belüli utasmozgást követő adatszolgáltatás engedélyezését). Csak kevesen – mindenekelőtt a brit konzervatív Timothy Kirkhope – helyezték inkább arra a hangsúlyt, hogy a hírbe hozott amerikai program megítélésekor az egész mögött álló célokra, illetve a létrejöttét előhívó „ellenségre” (a terrorista veszélyre) kell figyelni. Ez utóbbit egyébként beszédében Tonio Borg is kiemelte.

Ettől függetlenül, az EP második legnagyobb pártcsoportjának (szocialisták és demokraták frakciójának) vezetője, az osztrák Hannes Swoboda már kilátásba helyezte, hogy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását fogják kezdeményezni az ügyben. Sajtójelentések szerint amúgy hasonló reakció nemzetállami szinteken is megjelent a tagállamok körében: Hollandiában a baloldali D66 helyezett kilátásba parlamenti meghallgatást a kérdésről Hágában, miközben a téma elérte a brit Alsóház biztonsági és titokvédelmi bizottságát is. Megfigyelők szerint a példa minden bizonnyal további tagországokban ragadós lesz, különösen, ha bebizonyosodna az európai polgárokat is magába foglaló szisztematikus és tömeges adatgyűjtés.

Szakértők egyúttal arra is rámutatnak, hogy az újabb fejlemény súlyos akadályokat gördíthet az új EU-amerikai adatvédelmi véglegesítése aktualizálása elé, és sokak szerint nem kizárható módon tovább komplikálhatja a már amúgy több területen növekvő bizalmatlansággal átszőtt EU-amerikai tárgyaláskezdést egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodás létrehozásáról.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »