Obama az együttműködés új modelljéről beszélt

Reményét fejezte ki Barack Obama amerikai elnök a Hszi Csing-pin kínai elnökkel péntek este megkezdett kaliforniai csúcstalálkozón, hogy a két ország között kialakul az együttműködés új modellje.

A világ két vezető gazdasági hatalmának vezetői fehér ingben, zakóban, de nyakkendő nélkül fogtak kezet a kötöttségektől hangsúlyozottan mentes tanácskozásuk alkalmából a Palms Springs közelében található, 80 hektáros Sunnyland magánbirtokon.

A két vezető először találkozott Hszi elnök márciusi hivatalba lépése óta. 

„Az a döntésünk hogy ilyen korán (Hszi elnökségének korai szakaszában ) találkozzunk, az amerikai-kínai kapcsolatok fontosságát jelzi” – jelentette ki Obama.

Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok támogatja egy békés Kína felemelkedését, és olyan gazdasági rend kialakítását szeretné elérni, amelyben „az országok azonos játékszabályok szerint játszanak”. Az amerikai elnök kétoldalú együttműködésre hívott fel a kibernetikai biztonság terén.

„Országaink között elkerülhetetlenül vannak olyan témák, ahol feszültség mutatkozik” – mondta Obama, hozzátéve, hogy mindkét országnak érdeke az együttműködés.

 Megfigyelők a témakörrel kapcsolatban rámutattak: a kibernetikai biztonság kérdésében Obama elnök tárgyalási pozícióit alaposan meggyengítette, hogy éppen a csúcstalálkozót megelőző napokban derült fény az Egyesült Államok biztonsági szerveinek titkos adatgyűjtési programjaira. 

A kaliforniai kétnapos csúcsra Hszi Csing-pin elnök egy latin-amerikai körútról érkezett, amely egyebek között Kínának a térségben megnövekedett súlyát volt hivatott hangsúlyozni. 

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »