Mégis működik a Merklande-tandem

Angela Merkel csütörtöki párizsi látogatásának célja egy közös francia-német álláspont kidolgozása volt a júniusi uniós állam- és kormányfői csúcsra. Bár a francia elnökváltás óta gyakran megkérdőjeleződik az Unió működését hagyományosan meghatározó két vezető harmóniája, most több ponton is egyeztek a vélemények. De miközben Hollande egy uniós gazdasági kormány létrehozásáról álmodik,  nehezen fogadta a mélyreható reformokat sürgető, részletes brüsszeli javaslatcsomagot, amelyet szerdán kapott kézhez minden tagállam.

Újra működőképes francia-német tengely?

Angela Merkel, német kancellár csütörtökön Párizsba látogatott, hogy francia partnerével közös álláspontot dolgozzanak ki a június 27-28-ai európai tanácsi ülésre. Az esemény történelmi pillanatnak számít, hiszen bár a korábbi „Merkozy”-párosra jellemző volt ez a fajta együttműködés, a szocialista elnök hivatalba lépése óta ez az első alkalom, hogy német partnerével egységes véleményt alakítanak ki uniós csúcs előtt.

Bár a két politikusnak sok meghatározó ponton merőben más az elképzelése az európai integrációt illetően, a sokat hangoztatott német költségvetési szigorral szemben Hollande a reformokra és a növekedés beindítására helyezné a hangsúlyt, mégis, az elhúzódó gazdasági válságból való felépülés érdekében több ponton is egyeznek az elképzelések. Erre szüksége is van Európának, hiszen évtizedek óta a két legnagyobb gazdasággal rendelkező uniós állam együttműködése az, ami meghatározza a közösségi politika fejlődésének irányvonalait.

A csúcs központi témája egyéb gazdasági kérdések mellett a munkahelyteremtés, ezen belül is a fiatal munkanélküliség lesz. Ezzel kapcsolatban Merkel megjegyezte: „tíz évvel ezelőtt Németország volt Európa betege”, ma pedig elmondható, hogy „soha nem dolgoztak még ennyien, mint most”. És valóban: húsz éve nem volt ilyen alacsony a német munkanélküliségi ráta. Bár Franciaország nem büszkélkedhet ilyen szép mutatókkal, sőt a csütörtökön közzétett jelentések szerint rekordokat döntöget a munkanélküliek száma, Hollande hangsúlyozta, hogy mindezek ellenére elkötelezett, hogy év végéig ezt a tendenciát megfordítsa.

A közös sajtótájékoztatón felmerült egy régóta az asztalon levő javaslat, miszerint az eurózóna pénzügyminisztereinek tanácskozó testülete, az Eurócsoport élére egy állandó elnöki tisztséget kellene létrehozni, amely lehetővé tenne egy szorosabb és függetlenebb gazdaságpolitikai koordinációt az övezet tagállamai között. Ez a lépés azért is érdekes, mert bár már korábban Sarkozy is felvetette az ötletet, illetve Hollande uniós gazdasági kormány létrehozásáról szóló koncepciójának egyik elemeként is megjelent, a németek mindeddig ellene voltak az ilyen jellegű gazdaságpolitikai harmonizációs terveknek.

Másik jelentős lépcsőfok a fiskális unió mélyítése felé a csütörtökön hatályba lépett kettes csomag, amely az eurót használó tagállamok tekintetében új jogkörökkel ruházza fel a Bizottságot, egy szigorúbb ellenőrzést lehetővé téve a nemzeti költségvetések felett.

Merkel és Hollande felkérésére a Siemens felügyelő-bizottságának elnöke, Gerhard Cromme és a Saint Gobain francia cég egykori vezetője, Jean-Louis Beffa egy jelentést dolgozott ki a gazdasági növekedés fellendítésének lehetőségeiről, amely megtárgyalására szintén most került sor. Két téren találkoztak a két nagyhatalom elképzelései: egyrészt az energiapolitika területén szükséges energiaár-csökkentés szükségességében, ezzel is segítve az Unió területén működő vállalkozások versenyképességének helyreállítását amerikai versenytársaikkal szemben. A másik közös nevező a versenypolitika: itt a javaslat szerint a belső piac helyett inkább a világpiacon betöltött európai szerep javítására kellene koncentrálni, ösztönözve a nagy európai cégcsoportok megjelenését. 

Nacionalista érzelmű Európa-kép és a német kritikák

A szerdán közzétett bizottsági országspecifikus ajánlások Franciaország számára szigorú előírásokat és részletes intézkedési javaslatokat tartalmaztak. Bár a költségvetési hiány a bűvös három százalék alá szorítására két év haladékot kaptak, ezért cserébe mélyreható reformokat vár el Brüsszel, többek között a kormányzati kiadások csökkentését és a nyugdíjrendszer átalakítását tartaná kívánatosnak. Francois Hollande erre igen hevesen reagált, kijelentve, hogy „az Európai Bizottság nem diktálhat”, hogy mit csináljon Franciaország a gazdasági mutatók helyreállítása érdekében, a módszerek és a konkrét intézkedések meghatározása az állam szuverén döntései kell, hogy legyenek. De az elnök harcias kommentárja ellenére a francia pénzügyminiszter, Pierre Moscovici szerint a brüsszeli javaslatok  lényegében megegyezik a kormány elképzeléseivel. 

A német politika éles kritikával illette a francia elnök kijelentését: Andreas Schockenhoff, kormánypárti parlamenti képviselő szerint az „ellentmond az európai szerződések és megegyezések szövegének és szellemének”, míg Bavarois Manfred Weber néppárti EP-képviselő szerint ahelyett, hogy Hollande Berlinben és Brüsszelben bűnösöket keres, inkább a kötelességeivel kellene szembenéznie.

Puskás Anna

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »