Videóriport a radikális iszlamista ellenzékről

Andrew Simmons, az al-Dzsazíra riportere a frontvonalon, al-Rakka város környékén találkozott a szélsőséges iszlamista fegyveres ellenállók egy csoportjával, hogy interjút készítsen a szíriai ellenzék mogosztottságáról és a polgárháború jövőjéről.

Az Ahrár al-Shám Brigád – jelentése: a Nagy Szíria Szabad Férfijainak Iszlám Mozgalma – az egyik legelszántabb fegyveres csoportként ismert a térségben, harcosai mindig az első vonalban küzdenek Bassár el-Aszad katonáival, jelenleg becslések szerint mintegy ötszáz és nyolcszáz közötti a tagok létszáma. A videóban megszólal Abu el-Houda, a szervezet egyik vezetője is.

A szalafista al-Shám a háború után iszlám államot kíván létrehozni Szíria területén, ez azonban a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) vezetői körében nem általánosan elfogadott cél, így nem ritkák a nézeteltérések a két, egyébként szövetséges csoport között. Viszont kiváló a kapcsolatuk az Al-Nusra Front katonáival, akik szintén a szalafista radikális iszlám hívei, viszont az al-Kaidával való feltételezett kapcsolatuk miatt az Egyesült Államok terrorszervezetként tekint rájuk. 

Szíriában jelenleg ezeket a hasonló ideológiájú szervezeteket több más mozgalommal együtt a Szíriai Iszlám Front (SIF) elnevezésű ernyőszervezet fogja össze, az Al-Nusra azonban hivatalosan nem tagja ennek a szövetségnek.

A videó elérhető itt.

Orosz Zoltán

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »