Kincsre leltek építkezés közben

Szokatlan helyen bukkant élete fogására David Gonzalez. Egy minnesotai házfelújítás során a 34 éves férfi az idős ház falazatában lelt rá a Superman 1938-as első példányára – áll a Foxnews oldalán.

Gonzalez rögtön aukcióra bocsátotta a kiadványt, amelyre eddig 31 ajánlat érkezett a gyüjtőktől. Az egymásra licitálók 107 ezer 333 dollárra, átszámolva 23 és fél millió forintra tornázták fel a 76 éves kiadás értékét. „Tudtam, hogy sokat ér, de azt pontosan nem, hogy mennyit” – nyilatkozta a 4 gyermekes családapa.

A ritkaság többet is ért volna, ha felfedezésekor Gonzalez nem ragadta volna vissza egyik rokonától, beletépve így hátlapjába. Az ebből következő kárt 75 ezer dollárra becsülik, a szakértők pedig 1.5-ösre minősítették le a képregények 10-es listáján. Összehasonlításképp, egy 9-es darab 2 millió dollárért, vagyis 440 millió forintért kelhet el a piacon.

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »