Szeretethíd 2013 – református önkéntes napok szerte a Kárpát-medencében

A Szeretethíd kezdeményezés szeretne rámutatni, hogy bár a jelenlegi válság következménye lehet a családok bezárkózása, magába fordulása, mégis törődnünk kell a környezetünkkel, a környezetünkben élők nehézségeivel. A helyi közösségektől való elszigetelődés folyamatát kell megelőzni, ebben kíván segíteni ez a kezdeményezés – tájékoztat a Felvidék Ma hírportál.

Május 23-25. között rendezik meg a Szeretethíd elnevezésű református önkéntes napot. A rendezvénybe a kárpát-medence számos református gyülekezete is bekapcsolódott.

Az első ilyen alkalmat 2009-ben szervezték meg, abban az évben amikor a kárpát-medencei református egyházak kifejezték egységesülési szándékukat Debrecenben. Az első önkéntes nap sikere után aztán 2012-ben, több mint 11.000 önkéntes részvételével megismételték az akciót. Az idei tehát már a harmadik alkalom lesz, amikor a Szeretethíd keretében számos segítségnyújtó akció valósul majd meg szerte a Kárpát-medencében.

A Szeretethíd célja, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében munkálkodjanak az egyes ifjúsági csoportok szociális, fejlesztési vagy ökológiai területen, valódi segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek. Mindezt vidáman, közösségben, egymást megismerve és egymásra jobban odafigyelve kívánják megvalósítani.

Az idei rendezvény egyik újdonsága lesz, hogy a szervezők ezúttal nem csak fiatalokat szeretnék megmozgatni, hanem az egyházak, gyülekezetek minden tagját, kortól függetlenül. A legfontosabb, hogy aktivizáljuk a református gyülekezeteket, iskolákat, intézményeket, hogy mindenki megtapasztalhassa a segítségnyújtás örömét. Különleges alkalom kínálkozik a generációk közötti összefogásra, az egymáshoz való közelebb kerülésre a közös munka, szolgálat által – olvasható a rendezvény tájékoztatójában.

Kitekintő / Felvidék.ma

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »