Felveti a szemét Kolozsvárt

Gondok lehetnek Kolozsváron a szemételszállítással, a Brantner–Vereş hulladékkezelő vállalat illetékesei szerint ugyanis megtelt a pataréti szeméttelep.

Eugen Vereş, a Brantner–Vereş igazgatójának közlése szerint a hétvégére már betelt a pataréti tározó, s hogy mégis legyen hová szállítani a szemetet, vasárnap vállalata alkalmazottai azon dolgoztak, hogy helyet csináljanak – írja a Krónika.

A szakember azt mondja, sürgős megoldás kell a problémára, véleménye szerint ez részben a megyei önkormányzat által lebonyolított szelektív hulladékgyűjtő program gyakorlatba ültetése, és a jelenlegi szeméttelep területének bővítése lehet. Információink szerint a nyilatkozat hátterében Horea Uioreanu megyei tanácselnök és a hulladékkezelő cég közötti nézeteltérés áll.

Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke a Krónika megkeresésére tegnap elmondta: a megyei integrált hulladékkezelési rendszer keretében az új, korszerű szeméttározó első részlegét legkorábban szeptember-októberben nyitják meg. A beruházást ugyanis hátráltatta, hogy a közbeszerzési eljáráson győztes cég csődbe ment, emiatt a munkálatok sokáig szüneteltek, nemrég azonban egy olasz vállalat átvette a projektet, így már folytatódik az építkezés. Mint korábban beszámoltunk, a megye integrált hulladékkezelő rendszerének kialakítása a tervek szerint több mint 255 millió lejes beruházásból valósul meg. A projekt keretében Kolozsváron hulladékkezelő központ épül, Tordaszentmihályon, Szamosújváron és Bánffyhunyadon pedig ideiglenes hulladéktározót hoznak létre.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »