A vártnál is alacsonyabb a magyar hiány

A vártnál is alacsonyabb, GDP-arányosan 1,9 százalékos államháztartási hiányt hitelesített Magyarországnak 2012-ben az Eurostat. Az államadósság 79,2 százalékon állt tavaly év végén.

A kormány által lejelentett 2 százaléknál is alacsonyabbnak találta az államháztartási hiányt 2012-ben az EU statisztikai hivatala, amely hétfőn tette közzé a tavalyi évre vonatkozó, tagállamok bejelentésén alapuló hiányadatait. Magyarországon eszerint GDP-arányosan 1,9 százalékos volt az államháztartás hiánya, ami ugyan jelentős romlást mutat a 2011-es 4,3 százalékos többlethez viszonyítva, ugyanakkor sokkal jobb annál, mint amire még néhány hete is számítani lehetett.

A 2011-es 4,3 százalékos pozitív egyenleg a magánnyugdíjpénztári vagyon állami kasszába való átterelésének volt köszönhető, és mint ilyen egyszeri intézkedésnek számított.

Az Eurostat által most hitelesített 1,9 százalékos deficit viszont nem csak a 3 százalékos referenciaszint alatt marad, de a konvergencia-programban szereplő tavalyi hiánycélnál is jóval alacsonyabb.

Az Európai Bizottság még február végén is 2,4 százalékos deficitet jelzett elő Magyarországon. A vártnál sokkal jobb tavalyi adat vélhetően a 2013-as és a 2014-es hiánybecslésre is kedvező hatással lesz, bár az még kérdéses, hogy milyen mértékben. Brüsszel mindenesetre február végén mindkét évre a megengedett 3 százalék fölé (3,4 százalékra) tippelte a deficitet.

A BruxInfónak nyilatkozó bizottsági források szerint ugyanakkor sok függ attól, hogy milyen okok húzódnak a vártnál alacsonyabb hiány mögött. Ha például ez részben a tavalyi évről 2013-ra halasztott kiadásoknak köszönhető, akkor egyszeri hatásról lehet beszélni, nem pedig olyanról, ami tartósan javítana a következő évek egyenlegén is. A Bizottság most az Eurostat által hitelesített adatok figyelembe vételével véglegesíti tavaszi makrogazdasági előrejelzését, amelyet várhatóan május 3-án hoznak nyilvánosságra Brüsszelben.

Az Eurostat szerint tavaly hazánkban a GDP 79,2 százaléka volt az államadósság mértéke.

A majdnem végleges adatok szerint az eurózónán belül 2012-ben 3,7 százalékos volt az átlagos államháztartási hiány, míg az EU egészében 4 százalék. Az államadósság mértéke 90,6% illetve 85,3 százalék volt a GDP-hez képest.

Tavaly Észtországban, Svédországban, Bulgáriában és Luxemburgban is 1 százalék alatt volt a költségtvetési hiány, míg Lettországban 1,2 százalék. Németország egyedüliként 0,2 százalékos többletet produkált. 17 tagállamban haladta meg a deficit a megengedett 3 százalékos mértéket. Spanyolországban volt a legmagasabb 10,6 százalékkal. A spanyolokat a görögök (-10%), az írek (-7,6%) és a portugálok (-6,4%) követték.

Tizennégy tagállamban volt a GDP 60 százalékánál magasabb államadósság, köztük Magyarországon.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek