Szent György-napi hívogató

Ünneplőbe öltözött Sepsiszent­györgy, színes lobogók jelzik mindenfelé a közelgő városünnepet, s mintha a soká késlekedő tavasz is e jelre várt volna, végre zöldbe borultak a fák, színes virágok lepték el a parkot.

A huszonkettedik alkalommal sorra kerülő Szent György Napok sikerének egyik titka talán éppen ez: kiszabadít bennünket a tél fogágából, s az újrakezdés lendületét tetten érve kínál gazdag, tartalmas kikapcsolódást. Kulturális forgataggal kezdődik idén is a bő egyhetes rendezvénysorozat, gazdag kínálattal, rangos, igényes vagy éppen szórakoztató programokkal.

Minden műfaj helyet kapott, minden korosztályt megszólítanak, csak válogatnunk kell és igennel felelni a meghívásra. Hisz akár a növényeket az éltető napsütés, úgy erősíthet, gazdagíthat bennünket is a színvonalas szellemi táplálék, kimozdíthat a hétköznapok sokszor szürke, keserű, rutinjából. S ráhangolhat a jövő pénteken induló háromnapos bulira, a Szent György Napok lacikonyhás, sörsátras vásári forgatagára.

Huszonkettedik alkalommal tart városünnepet Sepsiszent­györgy, s ez ma már több egyszerű helyi mulatságnál, Erdély egyik legrangosabb fesztiváljává nőtte ki magát. Sokan távolról utaznak ide egy-egy előadásra, koncertre, s a hely idegenbe szakadt szülöttei közül is sokan ekkorra időzítik a hazatérést. De elsősorban nekünk szól, azoknak, akik itt éljük a hétköznapokat. Ne tétovázzunk hát, használjuk ki a lehetőséget, kóstoljunk bele a következő napokban felkínált kulturális ínyencségekbe. Nem bánjuk meg

Háromszék

Friss hírek

horzrt.hu

Különleges eszközök a gyermekek fejlődéséhez (x)

A sajátos nevelési igényű gyerekek fejlesztése egy összetett és átgondolt folyamat, amely türelmet és figyelmet követel meg a nevelőktől. Az ilyen gyermekek képességfejlesztése kiterjed arra is, hogy tapasztalatokon alapuló tanulást biztosítson számukra, ami a mindennapi életük során támogatja őket.

Read More »
kazanabc.hu

A csaptelepek meghatározó szerepe otthonunkban (x)

Gondoltál már arra, milyen jelentőségteljes szerepe van a csaptelepeknek otthonunk kialakításában? A csaptelepek most már nem csupán egyszerű vízvezetők, hanem a konyha és a fürdőszoba kulcselemei, amelyek hozzájárulnak otthonunk kényelmességéhez és energiahatékonyságához.

Read More »