Uruguay is legalizálja a melegházasságot

Az uruguayi parlament elsöprő többséggel szavazta meg a homoszexuális házasság legalizálását. Az ország világszinten tizenkettedik, Latin-Amerikában pedig Argentína után másodikként engedélyezi a melegházasságot. A törvényjavaslatot az alsóházi képviselők kétharmados többséggel szavazták meg a katolikus egyház kifogásainak ellenére.

A végső szavazásra – amely nem volt vitamentes – szerdán este került sor, az eredményt perceken át tartó taps és ének – „Szabadság, szabadság!” – követte. A javaslatot a felsőház is 23 szavazattal támogatta, csak 8 képviselő ellenezte a házasság engedélyezését. Az egyik ellenvetést Jaime Trobo ellenzéki képviselő tette – a Nemzeti Párt (Partido Nacional) részéről – aki a jogi eljárást kifogásolta az ügyben. Később a törvényhozók elismerték, hogy a törvény, amit a Szenátus jóváhagyott hibákat tartalmazott, és a változtatások után újra szavazásra kellett volna előterjeszteni. 

A vitatott törvényt, már tavaly év végén elfogadta a képviselőház 87-ből 81 szavazattal, és a múlt héten előterjesztett Alsóház által is elfogadott javaslat már tartalmazott módosításokat. Várhatóan két héten belül aláírásra kerül a tervezet. Jose Mujica elnök azzal érvelt a javaslat mellett, hogy „azonos nemű párok mindig is léteztek”. 

Az azonos neműek házasságának engedélyezése Argentínában is a római katolikus egyház éles ellenállásába ütközött Jorge Mario Bergoglio – akkor még – bíboros részéről, aki a kormánnyal hevesen vitázott a kérdésről. Uruguayban is hasonló fogadtatása volt a tervezetnek az egyház részéről, a házasságra és a családra mért súlyos csapásnak minősítették a legalizálást. „Miért kell megfosztani értékeitől egy egyébként is sérült intézményt, a család intézményét? Ezek a módosítások még inkább összezavarják a képet, ahelyett, hogy érthetőbbé tennék a dolgokat” – mondta Pablo Galimberti, saltói püspök. 

Az uruguayi Széles Front (Frente Amplio – FA) koalíció is támogatja a törvényjavaslatot, a párt elnöke úgy nyilatkozott, hogy „a törvény egy polgári intézményt változtat meg és semmi köze az egyházhoz”.  „Itt nagybetűs értelemben beszélünk jogokról, amelyeket hosszú ideig elnyomtak és elfojtottak, és a társadalomnak, amely modernné szeretne válni, fel kell ismernie, hogy a haladáshoz egyenlőségre van szükség” – folytatta Monica Xavier szenátor, a Széles Front elnöke. Kiemelte, hogy „a jogok, amelyek az emberi természet velejárói, nem a jogalkotás művei, hanem olyasvalami, amit a törvénynek ismernie kell.” 

2009-ben Uruguay volt az első latin-amerikai ország, ahol azonos nemű pároknak engedélyezték gyermekek örökbefogadását, valamint ahol hivatalosan elismerték a melegek közötti élettársi viszonyt.

A törvényjavaslatot jóváhagyó jogalkotók szerdán törölték a „férfi” és „nő” szavakat, és a „házastárs” szót emelték be a polgári törvénykönyvbe. A javaslat lehetővé teszi továbbá, hogy az azonos nemű párok eldöntsék, melyikük vezetéknevét viseli majd az örökbefogadott gyermek. A tervezettel egy időben a szexuális kapcsolat korhatárát 16 évre emelték, a jelenlegi 12 (nők) és 14 (férfiak) éves korról.  

Argentínában 2010-ben legalizálták a melegházasságot, 2009 óta pedig Mexikóvárosban törvényes az azonos neműek közötti házasság. Májusban a brazil legfelsőbb bíróság tette lehetővé, hogy az azonos nemű párok ugyanolyan jogokat élvezhessenek, mint a heteroszexuális házastársak.   

Buday Barbara

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »