A román romakirály lett a Nemzetközi Roma Szövetség elnöke

Az önmagát roma királynak tekintő Florin Cioabăt választották hétfőn a Nemzetközi Roma Szövetség elnökévé a szervezet Nagyszebenben tartott nyolcadik kongresszusán.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint Florin Cioabă a lengyelországi Stanislaw Stankiewiczet váltja a szövetség élén. A megválasztása utáni sajtótájékoztatóján Florin Cioaba általa „roma útlevélként” említett igazolványt ígért a Nemzetközi Roma Szövetség büntetlen előéletű tagjainak – írta az Agerpres hírügynökség.   A roma szövetség új elnöke elmondta, ő maga már rendelkezik ilyen igazolvánnyal. Be is mutatta a Lettországban kinyomtatott zöld színű okmányt, amelyet tíz euróért lehet kiváltani.

A „roma útlevél” viselője személyi adatait és származási országa nevét tartalmazza. „Ez egy olyan útlevél, amely a közösségen belül érvényes” –  fogalmazott a szövetség elnöke. Hozzátette: annak kiváltói a roma közösséghez való tartozást, a közösség iránti elhivatottságot fejezhetik ki az okmány által.   Florin Cioabă elmondta, arra számít, hogy Európa-szerte 15 ezer roma folyamodik az okmányért, amellyel segélyekhez juthatnak majd a szövetség Nápolyban és Párizsban megnyitandó irodáiban, amelyek afféle roma konzulátus szerepét töltik majd be.   Florin Cioabă 50 milliósra becsülte a világ roma népességét, amelyből mintegy 13 millió él Európában. A Nemzetközi Roma Szövetség mintegy 400 ezer tagot számlál.    A szövetség kongresszusa vasárnap kezdődött Nagyszebenben. A rendezvényen felszólalt Elena Băsescu néppárti európai parlamenti képviselő, az államfő lánya is.   A Nemzetközi Roma Szövetséget 1971-ben hozták létre, első kongresszusán döntötték el, hogy április 8-át a romák világnapjává nyilvánítják. A nagyszebeni kongresszuson Európa 35 országából, valamint Amerikából, Indiából és Ausztráliából vettek részt roma küldöttségek.

Kitekintő / Manna.ro / Mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »