A székely zászló miatt hallgatnak ki több iskolaigazgatót

A Marosvásárhelyi Rádió hétvégi híre szerint a hét során a gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Technikai Kollégium, a Fogarasy Mihály Általános Iskola és a Salamon Ernő Gimnázium igazgatójának kellett megjelennie a rendőrségen az intézmény homlokzatára kitűzött székely zászló miatt.

Lakatos Mihály a Salamon Ernő Gimnázium igazgatója az MTI-nek vasárnap elmondta, pénteken kellett írásos nyilatkozatot adnia a rendőrségen arról, hogy milyen körülmények között került ki a tanintézményre a székely zászló. Elmondta, azt a tájékoztatást kapta, hogy egy nyugalmazott maroshévizi tanár feljelentése nyomán folyik vizsgálat székelyzászló-ügyben. Lakatos Mihály tudni vélte, hogy Székelyudvarhelyen is hasonló idézést kaptak az iskolaigazgatók.

Laczkó György, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium igazgatója az MTI-nek elmondta, több mint egy hónappal ezelőtt kellett írásos nyilatkozatot adnia. A rendőrség csupán nyilatkozatot kért, nem kérte a zászló eltávolítását.

Nyílt levélben szólította meg vasárnap az oktatási intézmények igazgatóit Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke. Az MTI-hez is eljuttatott levélben Borboly nyomatékosította, nincsen olyan hatályos jogszabály Romániában, amely tiltaná a helyi, megyei vagy regionális zászlók használatát.

A megyei vezető szerint a rendőrségi vizsgálat az intézményvezetők megfélemlítését szolgálja, „hátha meggondolják magukat, és leveszik azt a fránya zászlót”. Borboly Csaba arról tájékoztatta az intézményvezetőket, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által létrehozott Mikó Imre szolgálattól kért jogi segítséget.

A Hargita Megyei Tanács 2009-ben a megye zászlajává nyilvánította a székely zászlót. A határozatot román civil szervezetek támadták meg a bíróságon, először arra hivatkozva, hogy a jelkép diszkriminálja a román közösséget. Miután ezt a pert elvesztették, arra hivatkoztak, hogy egy megyének nem lehet saját zászlaja. Az utóbbi per végén, tavaly szeptemberben a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a megyei tanács határozatát. Borboly Csaba tájékoztatása szerint az ítélet mindeddig nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben, ezért nem hatályos.

Hírhatár.ro / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »