Fejpántbotrány: Magyarok elleni kiáltvány született

Keresztély Irma háromszéki főtanfelügyelő és a Kőrösi Csoma Sándor iskolacsoport vezetőségének menesztését kezdeményezi egy kovásznai férfi. Gheorghe Tabalai, aki korábban a trikolóros fejpánttal elhíresült Sabina Elena jogi képviselőjének mondta magát, az Agerpres hírügynökségnek azt nyilatkozta, már 2500 aláírást gyűjtött „kiáltványa” nyomatékosítására, és tovább toborozza a tiltakozókat.

A Gheorghe Tabalai által kiáltványnak nevezett dokumentumban az áll, hogy a román diáklányt az iskolában megbélyegezték, amiért a román nemzeti színeket viselte, ugyanakkor kifogásolja, hogy a tanfelügyelőség csak írásos megrovásba részesítette a kovásznai igazgatókat.

A kovásznai férfi nemcsak a Kőrösi Csoma Sándor Iskolában történteket sérelmezi, hanem hogy a magyarok „elmagyarosítják” az utcaneveket, kitűzik a székely zászlót, SIC feliratú matricákat ragasztanak az autóikra, „ismeretleneknek” állítanak szobrot, kiadják a Székelység történelmét, túlzásba viszik a „magyar megemlékezéseket, fesztiválokat, felvonulásokat”.  A magyar vezetők virtust csinálnak a román állammal való szembeállásból, áll a Gheorghe Tabalai féle kiáltványban.

Keresztély Irma főtanfelügyelő a Sláger Rádió megkeresésére elmondta, a kovásznai iskolában vizsgálódó minisztériumi bizottság következtetéseit nem hozták nyilvánosságra, az oktatási miniszter azt mondta a főtanfelügyelőnek, hogy a probléma megoldása helyi hatáskörbe tartozik, és elégedett volt a foganatosított intézkedésekkel. „Minden állampolgárnak jogába áll tiltakozni, mi pedig továbbra is végezzük a feladatainkat.”- szögezte le Keresztély Irma.

Kitekintő / Slágerrádió.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »