Miniszterelnököt választott a szíriai ellenzék

Gasszán Hitto nyerte meg a szíriai ellenzék miniszterelnök-választását, miután 48 szavazatból 35-öt megszerzett. Egyes résztvevők szerint ő volt az a jelölt, aki közös nevezőt jelentett a koalíció iszlamista és liberális szárnyai számára; más ellenzéki vezetők hiányolták Hitto katonai tapasztalatát, ezért tartózkodtak a szavazástól. A választást összességében demokratikusnak nevezte Moaz al-Khatib, a Szíriai Nemzeti Koalíció elnöke. Az arab ország legjelentősebb ellenzéki csoportjára megalakulása óta nagy nyomás nehezedik, hogy alternatívát kínáljon Bassár el-Aszad elnök rezsimjével szemben, és összefogja a különféle felkelő formációkat egy hiteles polgári kormány égisze alatt.

Gasszán Hitto Damaszkuszban született, de 50 életévének több mint felét Amerikában töltötte  informatikai szakemberként. Csak az elmúlt pár hónapban tett szert nagyobb ismertségre ellenzéki körökben, miután Törökországba költözött, hogy onnan koordináljon egy Észak-Szíriába irányuló humanitárius missziót. Keddi beiktatási beszédében Hitto leszögezte: nem opció a rezsimmel történő tárgyalás. Hangsúlyozta továbbá, hogy a koalíció a szír nép legitim képviselőjeként helyet érdemel az ENSZ-ben, illetve az Arab Ligában, amely a felkelések brutális elnyomása után kizárta Szíriát tagjai közül.

Az új miniszterelnök várhatóan 2-4 héten belül összeállítja kormányát, amelynek hatásköre a felkelők által ellenőrzött területekre terjed majd ki. Az elmúlt hónapok során Észak-Szíria jelentős része az ellenzék fennhatósága alá került; itt jelenleg helyi tanácsok és fegyveres csoportok működtetnek valamilyen intézményi infrastruktúrát, főleg törvényszékeket és börtönöket. A koalíció azt reméli, hogy az új kormány képes lesz egységesíteni az Aszad ellen harcoló erőket és fenntartani a rendet az ellenzéki országrészekben. Megfigyelők szerint azonban Hitto megválasztása minimális érdeklődést váltott ki Szírián belül, ahol a fegyveres felkelők úgy érzik, a mindennapi harcok alakulását alig befolyásolják politikai erőfeszítések. 

Vas Gabriella

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »