Richter: vége lehet az aranykornak

A Richter vezérigazgatója a Portfolio.hu portálnak adott interjút. Elmondta, hogy az Esmya euróövezeti bevezetése a tervezettnél lassabban halad a költségvetési nadrágszíjhúzások miatt. Ennek ellenére 2015-re elérhető az évi 100 millió eurós bevétel az új termékből. A FÁK piacon akár 5-10%-os növekedés is jöhet.

Bogsch Erik hozzátette, hogy a Cariprazine termékből 2016 előtt nem várnak bevételt Európából. A Richter elsősorban organikus növekedést tervez, de termékportfóliót, illetve kései fázisban levő fejlesztést megvásárolhat a cég. A vezérigazgató szerint a 90-es évek gyógyszeripar számára látható aranykorának vége van, szerinte az most nem jön vissza.

A menedzsment az április közepe végére várható közgyűlésen beterjeszti az 1 a 10-hez arányú részvényfelaprózást. Ezt a részvényesek valószínűleg el is fogadják, így az akár már májusban meg is történhet. Ennek megfelelően az eddigi egy Richter részvényért 10 újat kaphatnak a részvényesek. A cég fair értékét ugyan nem változtatja ez a lépés, de javíthatja a likviditását, hiszen az ezer Ft-os nagyságrendű új részvény vonzóbb lehet a kisbefektetők számára, mint a jelenlegi tízezer Ft-os nagyságrendű.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »