II. Erzsébet aláírta a Nemzetközösségi Chartát

Március 11-én, hétfőn került sor a Brit Nemzetközösség hagyományos éves ünnepségére, a Nemzetközösségi Napra. Bár II. Erzsébet brit királynő betegsége miatt nem tudott részt venni az ünnepségeken, este mégis megjelent a Nemzetközösség államfőinek találkozóján. Itt látta el kézjegyével a Brit Nemzetközösség tagjai által tavaly decemberben elfogadott dokumentumot, a Nemzetközösségi Chartát (Commonwealth Charter).

A Brit Nemzetközösség tagjai a Nemzetközösségi Chartában rögzítették mindazt a 16 alapvető értéket, amelyet a Nemzetközösség képviselni és védeni kíván. Ilyen a demokrácia, illetve az emberi jogok védelme, a nemzetközi béke és biztonság melletti elköteleződés, a véleménynyilvánítás szabadsága, a jogállamiság, avagy a fenntartható fejlődés és a környezetvédelem fontossága.

Az emberi jogok védelmén belül a Charta külön kihangsúlyozza a diszkrimináció tilalmát.

Minden körülmények között ellenezzük a diszkrimináció bármilyen formáját, történjen az nem, faj, szín, vallás, politikai meggyőződés, vagy egyéb helyzet alapján.

E rész körül kisebb vita bontakozott ki a brit közvéleményben, mivel egyértelműen nem fogalmazza meg a nemi identitás alapján történő diszkrimináció tilalmát. (A Brit Nemzetközösség számos országában a mai napig törvénybe ütköző a homoszexualitás.)

A Brit Nemzetközösség, amelynek tagjai közösen a világ népességének körülbelül 30 százalékát teszik ki, első alkalommal fogadott el ilyen jellegű, alapvető értékeket rögzítő dokumentumot.

Gömöri Roland

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »