Szlovákia lakosságát egyre kevésbé érdekli az Unió

Miközben a nyugati tagállamokban nő az Európai Unió iránti érdeklődés, Közép-Európában, köztük Szlovákiában is egyre kevesebben tájékozódnak a brüsszeli eseményekről.

Dionýz Hochel, az iroda munkatársa szerint a nyugati érdeklődés növelése azzal magyarázható, a válság miatt egyre többeket érdekel, milyen megoldással állnak elő brüsszeli szinten. Leginkább a svédek, hollandok és britek érdeklődése nőtt, miközben Szlovákiához hasonlóan Csehország és Lengyelország is zárkózottabbá vált.

Anna Záborská, a KDH parlamenti képviselője szerint a kezdeti felmérések voltak túlzóak, s most kerültek helyükre a számok közép-európai viszonylatban, míg Monika Flašíková Beňová (Smer) szerint nem csökkent az érdeklődés, örülni kell a negyven százalékos eredménynek.

A felmérés során a készítők arra is kíváncsiak voltak, a megkérdezettek szerint mivel kellene foglalkoznia az Európai Parlamentnek. A válaszok szerint az emberi jogok védelme (56 százalék), valamint a szegénység elleni küzdelem (53 százalék) számít a legfontosabbnak, majd a sorban a költségvetési, gazdasági és adópolitika koordinálása következik. Szlovákia szempontjából az emberi jogok védelme (61 százalék), a gazdasági koordináció (45 százalék), a tagállamok közti szolidaritás (44 százalék) a legfontosabb témák.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »