Tovább tart a bizonytalanság Ciprus körül

Az új ciprusi vezetés elfogadta, hogy egy független cég vizsgálja meg a pénzmosás elleni előírások pénzintézetek által történő betartását. Miközben a szigetországban nőttön-nő a bizonytalanság, az Eurócsoport március második felére szeretné véglegesíteni a pénzügyi mentőcsomagot.

Az Eurócsoport hétfőn meghallgatta és üdvözölte a választások után röviddel hivatalba lépett új, konzervatív ciprusi kormány szándékait, amelyekről Mihalisz Szarrisz, az ország új pénzügyminisztere tájékoztatta kollégáit.

„Most, hogy az új kormány elfoglalta a helyét, az Eurócsoport meggyőződése, hogy gyorsan és zökkenőmentesen lezárhatók a tárgyalások az egyetértési memorandumról” – áll a pénzügyminiszterek hétfői közleményében.

Jeroen Dijsselbloem, az Eurócsoport elnöke újságírók előtt kijelentette, hogy továbbra is az a terv, hogy az új ciprusi vezetéssel március második felében megállapodjanak a támogatási programról, amit az egyetértési memorandum rögzít majd.

Ciprusnak becslések szerint körülbelül 17 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomagra van szüksége, ami nagyjából a kicsiny szigetország éves GDP-jének felel meg. Az összegből körülbelül 10 milliárd eurót emészthet fel az eurózóna tagállam túlméretezett bankszektorának feltőkésítése.

Hírek szerint komoly aggodalom forrása ugyanakkor az államadósság fenntarthatósága. Mivel ez nem látszik biztosítottnak, ezért sajtójelentések szerint a nemzetközi hitelezők komolyan fontolgatják, hogy a magánhitelezők, a részvényesek és a betétesek is járuljanak hozzá az adósságcsökkentéshez. Ennek híre azonban érthető riadalmat keltett Cipruson, annyira, hogy egyesek már attól tartanak, hogy a betétesek tömegesen megrohamozzák a bankokat, hogy kimenekítsék megtakarításaikat.

Jeroen Dijsselbloem és Olli Rehn, az EU gazdasági és pénzügyi biztosa ugyanakkor újságírók többszöri kérdésére sem voltak hajlandók cáfolni, vagy megerősíteni hétfőn a felröppent híreket. Az Eurócsoport holland elnöke szerint ez a kérdés minden mással egyetemben csak a trojka szakértőinek helyzetjelentését és ajánlásait követően lesz majd napirenden.

Rehn ugyanakkor fontos fejleménynek nevezte, hogy a ciprusi pénzügyminiszter közölte, Ciprus hozzájárul ahhoz, hogy független könyvvizsgáló cég vizsgálja meg, hogy az ország pénzintézetei végrehajtják-e a pénzmosás elleni előírásokat. Korábban kételyek merültek fel ezt illetően, és többek között Németország is ennek tisztázásától tette függővé, hogy pénzügyi segítséget nyújtsanak-e Nicosiának.

Az Eurócsoport hétfőn elégedetten nyugtázta, hogy a görög kormány eleget tett a támogatási programban februárra előirányzott vállalásainak, főleg a középtávú fiskális stratégia frissítésének, és a 3 éves kiadási plafonok kijelölésének a fő minisztériumokban és az egészségügyben. Ez megnyitotta az utat az újabb, 2,8 milliárd eurós kölcsönrészlet átutalásának, amire egy hete került sor. A következő, ugyancsak 2,8 milliárd eurós összeg lehívásához Athénnak a márciusra előirányzott penzumot kell teljesítenie.

Dijsselbloem szerint csak szőrmentén volt szó az olaszországi választások után előállt helyzetről. A holland politikus elismerte, hogy komplikált a helyzet, de a megoldás kulcsa szavai szerint az olasz pártok kezében van.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »