Megtámadtak egy német tévéstábot Kínában

Autóval üldözték és baseballütővel támadtak rá a német ARD televízió urbanizációról forgató tévéseire Kínában. A héten két, újságírókat érintő atrocitás is történt az országban.

A külföldi tudósítók klubjának (FCCN) tájékoztatása szerint az eset szerdán történt, egy Pekingtől mintegy 50 kilométerre lévő faluban, ahol a tévések a központi kormány urbanizációs törekvéseiről forgattak filmet, a téma kiemelt helyen szerepel az új kínai vezetés közép és hosszú távú tervei között. A tévéstáb régi és új házakat filmezett.

Az ARD újságíróinak beszámolója szerint ismeretlenek négy járművel a hazaigyekvő újságírók autójának nyomába eredtek, s igyekeztek azt leszorítani az útról, illetve balesetet okozni. A tévés autót végül sikerült megállásra kényszeríteniük, ezután hat ember kézzel bezúzta annak ablakait. Az autót ezután baseballütőkkel kezdték ütlegelni, de a stábnak sikerült elhajtani. Személyi sérülés nem történt.

Az FCCN az ARD riporterét, Christine Adelhardtot idézi, akinek a helyi rendőrőrsön az egyik szemtanú azt mondta, az üldöző autók egyike a falu kommunista párttitkárának tulajdona. 

A rendőrök az eset kapcsán viszont azt mondták, a település lakói nyilván provokálónak érezték, hogy a külföldiek filmezik őket.

A héten nem ez volt az egyetlen újságírók elleni támadás az országban. Csütörtökön a hongkongi South China Morning Post fotósát fenyegették meg és pofozták fel, aki a kínai-hongkongi határon zajló kereskedésről készített képeket. A fotós enyhe sérülésekkel megúszta az esetet, a támadókat őrizetbe vették a hatóságok.

mti

Friss hírek

Éjjel-nappal gyártani fogják Debrecenben a BMW-ket

Az erős vásárlói keresletre reagálva 24 órás működéssel gyorsítja fel a BMW iX3 sorozatgyártását a BMW Group Gyár Debrecen. A harmadik műszak bevezetése újabb fontos mérföldkő a gyár történetében, mindössze néhány héttel azután, hogy legördült az összeszerelő sorról az ötvenezredik Debrecenben gyártott BMW iX3.

Read More »