Ficóban fölment a pumpa a kisebbségi jogérvényesítéstől?

Robert Fico, a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke a szlovák nemzeti kulturális egylet, a Matica slovenská tudományos konferenciáján adott elő hétfőn és meglehetősen kendőzetlenül beszólt a szlovákiai kisebbségeknek. Az alábbiakban szó szerint idézzük vonatkozó szövegét.

„Érdekes tendencia, hogy miként kerül célirányosan mindenütt előtérbe a kisebbségek problémája az államalkotó szlovák nemzet rovására. Mintha Szlovákiában nem is szlovák nők és férfiak élnének. Húsz év alatt olyan független demokratikus államot építettünk, amely mindenki számára egyforma lehetőségeket biztosít, senkinek nem jelent előnyöket. Azt kívánom, hogy legyen vége a kisebbségi jogokkal történő zsarolásnak. Mindegy, hogy a roma kisebbségről, más orientáltságúakról, eltérő értékrendet képviselőkről vagy épp az etnikai kisebbségekhez tartozókról van szó. Az állam nemzeti, a társadalom pedig polgári és kész. Független államunkat, bármennyire is becsüljük őket, nem a kisebbségeknek alapítottuk, hanem a épp az államalkotó szlovák nemzetnek, mert épp a szlovákok nem bontakoztathatták ki képességeiket, tehetségüket a közös Csehszlovákiában. Szokássá és divattá kezd válni, hogy a Szlovákiában élő kisebbségek részéről csak a követelőzés tapasztalható, ellenben az állammal szembeni kötelezettségek sehol nincsenek. Inkább kéregető kezeket látni, az állampolgári erények meg sehol. Ennek meg kell változnia és hiszem, hogy meg is változik a Szlovák Köztársaság új kormánybiztosa hozzáállásában is.“

A. Nagy nem érti, mi történhetett Ficóval

Robert Fico kijelentéseiről megkérdezte a Paraméter  A. Nagy Lászlót, a Szlovák Köztársaság kisebbségi kormánybiztosát, aki meglepetésének és értetlenségének adott hangot.

„Azért leptek meg a kormányfő a szlovákiai kisebbségek rovására elejtett kiszólásai, mert tulajdonképpen a jelenlegi szlovák kormány programjának kisebbségekre vonatkozó kitételeivel ellentétesek. A kormányprogram ugyanis leszögezi, hogy a szlovákiai kisebbségek tulajdonképpen értéket jelentenek a szlovákiai társadalom számára. Az idézett előadásban viszont úgy állítja be a kormányfő a szlovákiai kisebbségeket, ráadásul konkrétumokat nélkülözve, mintha állandóan indokolatlanul követelőznének, és nem lennének lojálisak hazájukhoz. Érthetetlen számomra ez az ellentmondás. Amint az is, hogy konkrétan tőlem, a kisebbségi kormánybiztostól is vár valami változást. Holott kinevezésem óta azt tapasztaltam, hogy mind a kisebbségek jogállásának rendezése, mind pedig a kisebbségek kulturális támogatási rendszerének hatékonnyá tétele tekintetében magam mögött tudom a kormányhivatal apparátusának támogatását. És az is tény, hogy az elmúlt időszakban semmilyen szemrehányást nem kaptam a kormányfőtől a saját és kollégáim munkájával kapcsolatosan” – húzta alá A. Nagy László.

Kitekintő / Parameter.sk

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »