Kihallgatták a Wass-emlékest szervezőit

Többórás kihallgatás után távozhatott az ügyészségről hétfőn Kisné Portik Irén és Selyem Antónia, a gyergyószentmiklósi Wass Albert-megemlékezés két szervezője.

Ellenük gyanúsítottként büntetőeljárás van folyamatban. „Ügyvéd nélkül akár nagyobb bajba is keveredhettünk volna, jelenléte sokat segített a feltett kérdések megválaszolásában” – összegzett Kisné Portik Irén, aki Selyem Antóniával együtt hétfőn 11 órára gyanúsítottként volt beidézve a gyergyószentmiklósi ügyészségre.

Selyem Antónia egy órán át válaszolt a kérdésekre, Kisné Portik Irén kicsivel 14 óra előtt hagyhatta el az pületet – írja a Krónika. Mindketten azért lettek gyanúsítottak, mert megszervezték a Wass Albert születésnapjára való megemlékezést január 8-án. Amint Crudu Irinel Valeriu ügyész, az ügyészség szóvivője elmondta, nem volt feljelentő, hivatalból indítottak kivizsgálást, miután tudomást szereztek arról, hogy a rendezvényen egy háborús bűnösre emlékeztek, ugyanis a háborús bűnösök népszerűsítése törvénybe ütköző, 3 hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés róható ki. „Jelenleg büntetőeljárás van folyamatban, a bűnügyi kivizsgálásnál tartunk. A szerzett információk összegzése alapján születik döntés, hogy bíróságra továbbítjuk-e az ügyet. Fontosnak tartom elmondani, hogy a gyanúsítottak élhettek jogaikkal, jogi képviselő jelenlétében voltak az ügyészségi meghallgatáson, és megilleti őket az ártatlanság vélelme mindaddig, amíg ügyükben ítélet nem születik” – fogalmazott a szóvivő.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »